Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Halász Péter—Tóthné Loós Gyöngyi: A Makói „Űttörő" Termelőszövetkezet története

MAKÓ RÖVID TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI TÖRTÉNETE 1. A korai időszak Makó városa a Tisza, a Maros, a Körös és a mai országhatár által bezárt terület déli szélén, a Maros folyó jobb partján fekszik, 1730-tól 1953-ig Csanád, azóta pedig Csongrád megye területén. 1953-ig Csanád megye székhelye volt, s korábban fontos kereskedelmi utak haladtak át rajta. 1920 óta azonban kétszeresen is határszéli várossá vált, s bár az itt termelt hagyma főleg hírt, de bizonyos mértékben rangot is adott Makónak, korábbi jelentőségét nem nyerte többé vissza a város. A mai Makó helyén a közeli marosi átkelőhely miatt már a honfoglalás előtt is szívesen megtelepedtek hosszabb-rövidebb időre a különféle jövő-menő népcsoportok. A honfoglalás után ezen a helyen Velnők vagy Felvőlnek nevű falu állt, mely a Csanád nemzetség birtokához tartozott. Kedvező fekvése miatt gyorsan fejlődött a település, és a XIV. század elején már városi rangot kapott (oppidium regium), s a lakosságnak legalábbis egy része már akkor kiemelkedett a jobbágysorból, bizonyos szabadságokra tettek szert, és némi függetlenségnek örvendhettek. A város erőteljes fejlődését visszavetette a török hódítás, „Makó hol ellenállt, hol behódolt a török seregeknek, de végül is megmaradt; beilleszkedett a török közigazgatásba, s amíg a környező falvak rendre elpusztultak, Makó megmaradt, sőt bizonyos mértékben fejlődött is. A török hódoltság német gyarmatosítással való felcserélése után Makó továbbra is szabad királyi város maradt, mígnem 1719-ben a csanádi püspökség birtokába került. Eddig azonban, mint a királyi kamara fennhatósága alá tartozó város, igen előnyös helyzetben volt, „királyi szabadosoknak" tisztelt lakosai sem anyagi, sem erkölcsi szempontból nem azonosíthatók a földesúri jobbágysorban élőkkel. Ez a tudat a makóiakban sokáig elevenen élt. amiről Szirbik Miklós is megemlékezik: „Hogy a' Makaiak régen szabad, és fegyverrel szolgáló emberek voltak, annak emlékezete úgy fennmaradt firól fira a' maradik fejében, hogy azt onnan ki se lehetne verni.*' A viszonylag hosszú ideig tartó szabadság és az ezzel járó kiváltságok emberi és gazdasági szempontból egyaránt nyomot hagytak a makói emberekben, s a püspök birtokába kerülésük után hosszú és elkeseredett harcot vívtak rangjuk és kiváltságaik viszaszerzéséért, és ebben a szívós háborúságban egyaránt részt vett a város lakossága és vezetősége.