Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Donáth Ferenc: A magyar szövetkezeti nagyüzemi mezőgazdaság kialakulásának vázlatos története 1949—1970

fellendülésében, és utat nyitott a társadalmi fejlődés szempontjából oly fontos gondolkodás és tettrekészség szellemének meghonosodásához a termelőszövetkezetekben. A termelőszövetkezetek anyagi megerősödését — végsősoron tehát a termelőszövetkezeti dolgozóknak a közös gazdasághoz való szorosabb kapcsolatát — kívánja szolgálni annak az elvnek a kimondása is, hogy a szövetkezetek és az állami vállalatok gazdasági és jogi kapcsolataiban „mindenütt és következetesen az egyenjogúság elve" érvényesüljön. A tsz-ek hátrányos helyzetét a beszerzés és az értékesítés terén azonban nehéz megszüntetni a monopol helyzetben levő állami vállalatokkal szemben. Bizonyos haladás mutatkozik: a tsz-eket ma már nem kényszerítik adminisztrációs úton a felvásárolni kívánt termék termelésére. A termelő üzemek termelési szerkezetük megválasztásánál egyúttal szabadon döntenek a monopol helyzetben levő felvásárló vállalatok között is. Sakkal sikeresebben szolgálta a tsz-ek anyagi megerősödését tevékenységi körük — lényegében tehát a tsz-tulajdon és munkaerőhasznosításnak — kibővítése. Lebontották azokat a korlátokat, amelyek korábban megakadályozták, hogy a tsz-ek értékesítési, feldolgozási, szolgáltatási tevékenységet fejtsenek ki. A melléküzemágak kifejlesztésének szabadsága — élelmiszeripari-, fafeldolgozó-, építési-, szállítási, javítási, bizonyos ipari jellegű melléküzemek működtetése — jelentősen növelte a tsz-ek jövedelmét — negyedét, harmadát vagy még ennél is nagyobb hányadát teszi ki sok tsz egész jövedelmének —, és ami nem kevésbé fontos, a szövetkezeti tagok folyamatos foglalkoztatását. Kiemelkedő jelentősége volt így a szövetkezetek munkaerő-helyzetének javításában. A vállalati önálló gazdálkodásra való áttérés a tsz-ek belső szervezetének és működési elveinek nagy jelentőségű átalakulásával járt és jár együtt. Korábban az atyel-típusú szövetkezetben nem számítottak önköltséget, sőt a számítás jogosultságát is tagadták. A vállalati gazdálkodás a szövetkezeti üzem irányításának, szervezésének, munka- és jövedelmi rendszerének, tehát termelési viszonyainak megreformálását hozta a vállalati jövedelem, az önköltség, a nyereség, az értékcsökkenési leírás bevezetésével, a forgó-, a tartalék-, a munkadíj-alap képzésével. A tagság anyagi érdekeltsége és így a tsz-ek munkaerő helyzetének megszilárdulása szempontjából különösen nagy jelentősége volt annak, hogy a már évekkel korábban számos szövetkezetben bevezetett garantált havonkénti pénzbeli munkadíjazás hivatalos — utóbb, az 1967. III. tc.-ben jogi — elismerést is kapott, és ahogyan részben már láttuk, számos fontos intézkedést tettek, hogy biztosítsák a pénzbeli munkadíjazásra és a nyereségtől függő részesedés rendszerére való áttérés anyagi feltételeit is. Általánosítható megállapítás, hogy a munkafegyelem mindenütt megjavult, ahol áttértek a pénzbeli munkadíjazásra. Ám a szövetkezetek munkaerő gondjain, azok enyhítésén túlmenően a garantált pénzbeli munkadíjazás általánosításának elvi jelentősége abban van, hogy szakított azzal a korábbi állásponttal, amely a tagok fiktív tulajdonosi mivoltára hivatkozással, munkájuk egész ellenértékéig viseltette