Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)
Donáth Ferenc: A magyar szövetkezeti nagyüzemi mezőgazdaság kialakulásának vázlatos története 1949—1970
években vetésterületük tovább nőtt. A termésátlagok pedig 25—50 százalékkal voltak nagyobbak, mint a hazai búzafajtáké. A kukorica termésátlagainak emelkedése — még inkább mint a búzánál — több tényező együttes hatásának eredménye volt, ám nem utolsósorban a hibrid fajták elterjedésének. A legnagyobb területen termelt két főnövényünk termésátlagának emelkedése nagyobb időszakban folyamatos volt. *** Minek tulajdonítható, hogy a kollektivizálás befejező szakaszában nem következett be a termelés visszaesése — miként a Szovjetunióban vagy nálunk a kollektivizálás első időszakában —-, sőt 1963-tól a termelés növekedni kezdett? A főbb tényezők közül említsük a következőket. Volt már egy szilárd bázisa a szövetkezeti nagyüzemi átalakulásnak. 1958 végén több mint 2700 termelőszövetkezet működött, közülük sok száz eredményesen gazdálkodott. Egy évtized alatt jelentős tapasztalat halmozódott fel az üzemszervezés, a szövetkezeti termelés és gazdálkodás irányítása terén. A szövetkezetek egy részét nehézségekben megedzett, tapasztalt parasztemberek vezették, akik az évek során szakmai ismereteket is szereztek. De 1960 végéig már négy és félezer tsz működött és a szövetkezetek átlagos területe az 1958. évi 543 kat. holdról 1512 kat. holdra növekedett. A megnagyobbodott szövetkezetek szakvezetés iránti igényét nagyban enyhítette az az állami intézkedés, amelynek révén agrárszakemberek, közgazdászok, műszakiak és általános irányítási és szervezési tapasztalattal rendelkező vezetők ezrei kerültek a tsz-ekbe. Közülük 1695 elnök, 2555 agronómus, 1241 könyvelő került ki. így is csak a szakemberhiány egyhüléséről beszélhetünk: még 1964-ben is csupán az elnököknek 8, a főagronómusoknak 44, a főkönyvelőnek 8%-a egyetemi végzettségű. — A kialakult állami gazdaságok is több tekintetben segítették a szövetkezeti közös gazdaságokat. A legjelentősebb tényező a gazdaságpolitikában bekövetkezett változás volt; annak a felismerésnek eredménye, hogy jelentős beruházásokkal kell nyomban pótolni azokat a termelési eszközöket, amelyek az üzemi viszonyok radikális megváltoztatása következtében kiestek a termelésből, sőt lehetőleg mielőbb bővíteni kell a nagyüzemek termelő alapjait. Ennek tulajdonítható, hogy a szocialista átszervezés alatt sem csökkent a mezőgazdaság állóeszközállománya és termelése.