Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Donáth Ferenc: A magyar szövetkezeti nagyüzemi mezőgazdaság kialakulásának vázlatos története 1949—1970

Az ipar fejlesztésének elsőbbsége az egész világ újabbkori fejlődésében igazolódott elgondolás. A modern nagyipar és a tudomány fejlesztette ki nyugaton is a korszerű mezőgazdálkodást. Irreálissá mindenekelőtt azáltal vált ez az elképzelés, hogy az iparosítást a mezőgazdasági termelés gyors fejlesztésével és tetejében teljes kollektivizálásával együtt, egyetlen ötéves terv időszaka alatt kívánta megvalósítani. Az ország anyagi erőforrásai nem voltak elégségesek e célok együttes megvalósításához. És az iparosításnak nem is volt feltétele a mezőgazdaság egyidejű, gyors ütemű kollektivizálása. A földreformmal a mezőgazdasági termelésbe bevont százezrek szorgalma, a régi birtokú dolgozó parasztoknak a mezőgazdaság háborús veszteségeit gyorsan pótló termelési kedve és tudása feltehetően bővebb forrását teremthette volna meg az iparosításnak — a mezőgazdasági termelés érdekeit józanul számba vevő gazdaságpolitikát feltételezve — mint a gyors kollektivizálás. Az amúgyis társadalmi feszültségeket hordozó iparosításnak nyugodtabb mezőgazdasági hátteret biztosíthatott volna, mint a kollektivizálással felbolydított falu. Ha mégis bekerült az ötéves terv céljai közé a mezőgazdaság teljes kollektivizálása, egyéb fontos körülmény mellett nagy szerepet játszott ebben a döntésben az a téves elképzelés is, hogy a termelés az adott feltételek között a szövetkezeti „nagyüzemek" térhódításával párhuzamosan emelkedni fog. Am az ötvenes évek első felében a termelés növekedése lelassult.. Két kedvező időjárású esztendőt kivéve, a termelés nem érte el a háború előtti évek (1934—1938) színvonalát, főként a kollektivizálás okozta termelési bizonytalanság következtében. Nem valósult meg a mezőgazdaság termelőerőinek tervezett fejlődése sem. Nem is csak azért, mert viszonylag keveset, a népgazdasági beruházásoknak mindössze 14%-át fordítottak a mezőgazdaságra, hanem mivel a beruházások általában gazdaságilag nem voltak hatékonyak. Arra sem voltak elegendők, hogy a termelésből ilyen vagy olyan okból kiesett földet, munkaerőt és paraszti termelőeszközöket pótolják. S milyenek voltak e gazdaságpolitikai koncepció végrehajtásának eszközei? A mezőgazdaságban megtermelt nemzeti jövedelem tetemes részét az árrendszer és a beszolgáltatás csatornáin átszivattyúzták az iparba; a kényszerű termelési előírások, a fontosabb mezőgazdasági termékek felvásárlásának állami monopóliuma, más termékek forgalmának korlátozása jelölték ki a mezőgazdasági termelés és értékesítés kényszerpályáit. Ezt a gazdaságpolitikai koncepciót szolgálta elismerésreméltó következetességgel az adó- és hitelpolitika is. A kényszert a kormányzás elsőrendű eszközének minősítő politika természetéből fakad, hogy nehézség esetén nem azt vizsgálja, módosulásra szorul-e a cél vagy a végrehajtás, hanem újabb erőszakhoz folyamodik. Azokból a nehézségekből is, amelyek a gazdaságilag és politikailag megalapozatlan kollektivizálás forszírozásából eredtek, a mezőgazdaság terheinek növelésében, a termelés állami irányításának kiterjesztésében kereste a kiutat.