Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Csepely—Knorr András: Tíz év a közös úton

melőszövetkezeti tagok a legkritikusabb munkafázisokban az egyes kultúrákban mekkora területet tudnak megművelni, ismeri havonkénti részletezésben a tagok pénzigényét, tisztában van a háztáji gazdaságok részére biztosítandó termények és termékek, főként a takarmányok mennyiségével, ugyanakkor azt is tudja, hogy a saját termékein túlmenően milyen mennyiségű árut várhat a háztáji gazdaságoktól, amelyekre megfelelő szerződést köthet a felvásárló vállalatokkal. A családi munkalapok összesítése után így gyakorlatilag elég jelentős mértékben behatárolódik a termelés szerkezete, hiszen csak a jelzett és adott munkakapacitással lehet számolni, ugyanakkor az ugyancsak megadott termékek szolgáltatását feltétlenül biztosítani kell. A kemizálás és a gépesítés révén azonban egyre inkább lehetővé válik a családi tervezésen túl is a távlati fejlesztési koncepcióknak megfelelő szerkezet kialakítása, mivel a munkatermelékenység növekedése, a kedvezőbb munkafeltételek a tagokat is egyre inkább azok felé az ágazatok felé orientálják, ahol a jobb lehetőségeket megtalálják, így semmiképpen sincs a redszernek olyan visszahúzó hatása, amely egy ma már korszerűtlen termelésszerkezet megmerevedésében jelentkeznék. A termelőszövetkezeti demokrácia, a munkavállaló és a tulajdonos kapcsolata, a tag és a vállalat kölcsönös kötelezettségvállalása az elmúlt években teljes sikert hozott a gazdaság számára és ma már a termelőszövetkezeti tagok körében éppen olyan természetes szervezési forma a családi tervezés, mint amilyen a korábban kisparaszti munkamódszerekkel szemben a gépesített nagyüzemi technológia. 4. A háztáji és a közös gazdaság kapcsolata A termelőszövetkezetben a legkritikusabb években sem vált feszültté a háztáji és a közös gazdaság kapcsolata. A termelőszövetkezet vezetői kezdettől fogva felismerték a háztáji gazdaságok szerepét és fontosságát, igyekeztek annak munka-, anyag-, sőt eszközigényeit is a lehetőségekhez képest mindig kielégíteni. A kapcsolatot úgy alakították, hogy a háztáji gazdaságok termelési volumene ne csökkenjen, és ennek érdekében elsősorban az anyagi ösztönzést tartották szem előtt. A háztáji gazdaságok részére mindig a törvényesen megengedett legalsóbb áron adtak át a közös gazdaságból minden takarmányt és egyéb terményt annak érdekében, hogy az állattartást jövedelmezővé tegyék. Ennek a gesztusnak ellenére a termelőszövetkezet egyetlen üzemegységében sem volt tapasztalható olyan tendencia — amivel nem egy helyen találkozhattunk —, hogy a termelőszövetkezeti tagok a háztáji gazdálkodást tekintették volna fő foglalkozásuknak, és elhanyagolták volna a közössel szembeni kötelezettségeiket. A munka — lehetőséghez képest — folyamatos biztosítása, az előre ismert és biztosított kereset, illetve jöve-