Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Szénay László: A Tiszakarádi „Új Élet" Termelőszövetkezet története

és nem rögzítették brigádonként, bár erre 1962 után többször kísérletet tettek. A munkatervi feladatok lebontása és a munkaszervezet közvetlen irányítása az agronómus feladata volt, s a lebontott tervfeladatokat, s azok teljesítését, továbbá a végrehajtási problémákat csupán az ő munkanaplója tartalmazta. Ez a napló volt az alapja a vezetőségnek adott beszámolóknak, helyzetjelentéseknek. A gazdaság, illetve a gazdálkodás tervszerű szervezésével és vezetésével kapcsolatban a vezetők nagy igyekezete ellenére sok probléma merült fel, főleg 1964-ig. Ezek a problémák nagyobbrészt a termelési struktúrára, a termelési célok meghatározására vonatkozó döntésekben, a fejlesztési feladatok célszerű sorrendjének eldöntésében (pl. öntözési beruházások) jutottak kifejezésre. Ez érthető is hiszen ezekhez az igen lényeges döntésekhez a megfelelő elemzések nem álltak rendelkezésre. Jellemző például, hogy a sokoldalú vetőmagtermesztés bevezetésének alapvető mozgatórugója az árbevétel és az eredmény növelése volt, de nem végeztek számításokat a feltételekre vonatkozóan. így sok — papíron igen előnyös — szerződést képtelenek voltak teljesíteni. Másik jellemző példa, hogy az öntözési beruházások túlságesan szépített programjának eredményeit elfogadták, s bizony alapos meglepetést okozott a várt eredmény elmaradása. E tekintetben még külön említésre méltó, hogy az egyik (föld alatti nyomvezetékes) öntözőtelepet a nagyrészt magas talajvizű területen rendezték be, ahol a vízelvezetés az évek zömében eleve több problémát okozott, mint a vízhiány. Ráadásul az öntözés fokozta a talajvíz okozta problémákat, mert az 1962—1963-ban épített telep területén a vízlevezető csatornákat csak 6 évvel később, 1968-ban építették meg. Említést érdemel a gépek beszerzése és a technikai káderek képzése közti sorrendiség helyes szervezésének elmaradása s az ebből adódó problémák (gépjavítási költség) növekedése. A munkaszervezeti egységek (brigádok, munkacsapatok) szervezése is sok gondot okoz ezekben az években. Az egységek tagjainak fluktuációja sokszor felborítja a napi, heti, illetve dekád-munkaterveket. Az egységekre vonatkozó terület és személyi állandóság lenne a biztosítéka a tervszerű munkának, de az erre való vezetői törekvéseket felborítják a tagok közötti torzsalkodások, a háztáji és a közös munka tagok közötti egyenlőtlensége, a normarendszer szerint a különböző munkaegységszerzési lehetőségek miatti ellentétek stb. Sokan az ebből adódó problémák forrásának a munkaegység- és a csatlakozó premizálási rendszert tartják, s 1964—1965-ben a pénzbeni jövedelemelosztás és munkadíjazás bevezetését javasolják. Ennek azonban még hiányoznak a gazdasági feltételei. Állandó szervezési problémát jelent, hogy a géppark már lehetővé tenné a takarmányok gépi betakarítását, de a tagság nem szavazza meg az időszak elején elterjedt részes művelés (főleg részes betakarítás) megszüntetését. A részes művelés bevezetésének kiindulópontja a munkaegységhez csatlakozó premizálás természetbeni része. A bevezetett munkadíjazás szerint először a munkaegység-jóváíráson és az ennek alapján kifizetett mun-