Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Szénay László: A Tiszakarádi „Új Élet" Termelőszövetkezet története

kadíj-előlegen kívül a termék 20%-át kitevő természetbeni prémiumot kap a tag'. Ettől már csak egy lépés kell, és általánosan elterjed a kukorica és burgonya 1/3-os részes művelése, továbbá a szálastakarmányok részes betakarítása. A visszaéléseknek és egyesek jogtalan előnyökhöz juttatásának számos példáját lehetne említeni arra, hogy mennyi hátránya lehet ennek a kényszerből alkalmazott, feudális maradványként ránk maradt részesedési, díjazási módszernek, a részes művelésnek. Nem véletlen, hogy ez a tagok közötti veszekedések egyik állandó témája, s a vezetőség élcsoportja kezdettől fogva harcol ellene. Például akadt olyan szövetkezeti tag (több is), aki nem végezte el a rábízott feladatot (nem teljesítette a minimális munkaegységet), de a részes betakarításra, főleg a takarmányra igényt tartott. Olyanok is voltak, akik a részes betakarításra vállalt lucernát még lábon eladták az egyéni parasztoknak, akik elvégezték a kaszálást, a szénakezelést, és a „részt" megkapták. Meg kell azonban jegyezni, hogy a részes művelésnek a tagok és a népgazdaság szempontjából előnyös oldala is volt. A község mindkét szövetkezetének tagsága számára biztosította a háztáji állatállomány kielégítő takarmányellátását. Ez volt az egyik fő alapja annak, hogy a háztáji állattartás magas színvonalon maradt, s a község állatitermék-termelése az átszervezés után sem csökkent. Ez a csökkenés akkor sem tapasztalható Tiszakarádon. amikor már a szövetkezeti szektorban általános vonássá válik a háztáji szarvasmarha-tartás visszafejlődése. Végül a szervezéssel kapcsolatban említjük ugyan meg, de a szövetkezeti mozgalom minden szakaszának összes társadalmi vonatkozását érintik a politikai nevelőmunka problémái. Az átszervezés után a tagság zöme még a kisárutermelés felé tekinget vissza, s a keletkező társadalmi, munkaszervezési problémák jó része ezzel a magatartással és a tagság jó részének politikai elmaradottságával és műveletlenségével függ össze. Ilyen körülmények között a politikai nevelő munkának igen nagy a jelentősége, a szoros értelemben vett politikai nevelő és tágabban értelmezett paraszti társadalomnevelő munkát tekintve egyaránt. Ez a munka az időszak elején igen gyengén ment. Tény ugyan, hogy ekkor még a járási pártszervezet és a tanács a községben parasztakadémiákat, politikai, szakmai és kulturális előadásokat szervez, s ez sokat jelent a parasztság fejlődése szempontjából. Ezeken az előadásokon azonban nem mindenki vesz részt, s emellett kevésbé kötődik a nevelő munka az adott szövetkezethez. Világosan látszik tehát, hogy a szövetkezeten belül is erősíteni kellene a politikai nevelő munkát és javítani annak hatékonyságát. A szűkebb vezetés támogatja is a politikai nevelő munka fejlesztését, hiszen ez javítaná a kapcsolatát a tagsággal, a tagság jobban ismerné a gazdaságot, jobb lenne a munkafegyelem stb. A megfelelő politikai nevelő munkához azonban az eléggé laza pártszervezet kevés. Olyan vezető kell a termelőszövetkezet pártszervezetének élére, aki egyaránt tudna foglalkozni a pártszervezet vezetésével, fejlesztésével és a politikai nevelő munkát is szervezni képes. Ezért döntenek a termelőszövetkezetben függetlenített párttitkár megválasztása mellett.