Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Szénay László: A Tiszakarádi „Új Élet" Termelőszövetkezet története

vekszik, a tagok száma az új belépőkkel háromszorosára (48 főről 145-re) nő. Az egy tagra jutó terület 16 kat. hóiról 8,5 kat. holdra csökken, ami a munkaerő-felhasználás növelésével történő termelésbővítés felé tereli a vezetőség figyelmét. A művelési ágak szerinti összetétel változik, hiszen a belépő új tagok szántót visznek be (1958-ban 50%, 1069-ban több mint 60% a szántó aránya). A legelő területe csupán 100 kat. hold, de a legeltetési társaság kezében a termelőszövetkezeti tagságnak is rendelkezésére áll fűbér ellenében több, mint 1000 kat. hold legelő. Az építkezés gyorsítására építőbrigádot alapítanak. A brigád jól és gyorsan dolgozik. Elsőnek egy új 50 férőhelyes szarvasmarha-istállót építenek a régi majorban, majd ugyanitt 100 férőhelyes szerfás és egy 50 férőhelyes újabb istálló épül. A telepen sertésistállót építenek, s megkezdik a sertéstelep kialakítását. A központban is építkeznek (műhelyek). A régi major egyik istállóját magtárrá alakítják. Az építkezés mértékét jellemzi, hogy a közös gazdasági épületállománynak értéke több, mint négyszeresére növekszik (mintegy 400 ezer Ft-ról majdnem 2 millió Ft-ra). A gépesítés lassabban fejlődik, amit bizonyít, hogy a gépállomány értéke 1959-ben 548 ezer, 1960-ban 1 millió Ft. A talajmunkákat és a gabonabetakarítást még jórészt a gépállomás gépei végzik, a szálastakarmányok és egyéb növények betakarítása kézi munkán alapszik. Az állattenyésztés technológiája hagyományos, teljesen kézi munkán nyugszik. A szövetkezet már ebben az időszakban is nagy súlyt helyez az állatállomány növelésére. A fejlődés egyelőre nem erősíti eléggé a hagyományos szarvasmarha-tenyésztést, de a vásárolt hízó-alapanyaggal és növendékállománnyal ez egyenletesen nő, s az 1957. évi 72 db-bal szemben 1980-ban már 205 szarvasmarhát tartanak, elsősorban hizlalásra. A tehénállomány az időszak végén is csak 36 db, de ebben is fejlődést jelent az induló 24 tehén majdnem teljes kicserélése. A tehénállomány lassú növelésének több oka is van: kevés a jó tenyészanyag, a tehenészet igényesebb mint a hizlalás, az elhelyezési feltételek hiányoznak, a háztájiban viszonylag sok kis hozamú tehén van. A juhállomány változatlan marad, hiszen egyetlen roskadozó akol áll rendelkezésre, s nincs mód a felnevelt szaporulat elhelyezésére. Egyébként is sok probléma van a juhászattal (betegségek, nagy elhullás). Jelentősen fejlődik viszont a sertéstenyésztés és sertéshizlalás. Az anyakocaállományt 20-ról 48-ra növelik, s hízóalapanyag-vásárlással együtt az 1957. évi 105 db-os állomány 1960-ban már 269 db (256%-os növekedés). Végeredményben az állatsűrűség jelentősen nőtt, s megvetette az alapját a közös állattenyésztés későbbi fejlődésének. Az állattenyésztés fejlődéséhez csatlakozik, de gyakorlatilag a vonóerő-probléma megoldását segíti elő a lóállomány növekedése. Az induló 6 lóval szemben 1960-ban már 75 ló található a gazdaságban, s ebből már rendszeresen 25—30 fogatot állíthatnak ki. A szövetkezet vagyona is gyarapszik ez időszak alatt, bár elsődleges célnak a tagság jövedelmének növelését tekintik a tagság anyagi érdekeltségének fokozása és a szövetkezetbe vetett bizalom erősítése érdekében. A