Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Halász Péter—Tóthné Loós Gyöngyi: A Makói „Űttörő" Termelőszövetkezet története

4. Az üzem- és munkaszervezet változásai Az a viszonylag nyugalmas és — jobb szó híján — patriarchálisnak nevezett vezetési stílus, amely az Űttörő Termelőszövetkezetben az ötve­nes évek végére alakult ki és a hatvanas évek elején élte virágkorát, a hat­vanas évek derekától kezdve egyre inkább a múlt emlékévé vált, és ma már azok a tagok is bizonyos nosztalgiával gondolnak rá vissza, akik annak idején nem is voltak olyan nagyon elragadtatva tőle. Az idő, és a jelen ridegsége szépíti meg azt az időszakot. A maroslelei Űj Barázda Termelőszövetkezettel való egyesülés után megnőtt az Űttörő területe, a tervutasításos központi irányítás és az egy­csatornás értékesítési rendszer megszűnésével, illetve fellazulásával meg­nőtt a vezetők felelőssége és egyben az elfoglaltsága is. Egyre kevesebb idő jutott a tagokkal való közvetlen találkozásra, gondjaik, véleményük meg­hallgatására. Űj, felsőbb iskolákat végzett szakemberek jöttek a termelő­szövetkezetbe, akik a tagokkal — bár tulajdonképpen közülük valók vol­tak — már nem az egykor közösen szenvedő harcostárs, hanem sokkal in­kább a vezető—beosztott viszonyt éreztették. Megindult tehát és lezajlott az a folyamat, amely szükségszerűen le­játszódik minden olyan közösségben, ahol a lazább, a kalákába össze­verődők melegebb kapcsolatára hasonlító csoportosulás célszerűen szerve­zett, hierarchikus felépítésű, vállalatszerűén gazdálkodó üzemmé fejlődik. Az is természetes, hogy ez az átalakulás megváltoztatja a közösségben levő egyének közti kapcsolatot, megnöveli a vezetők és a beosztottak közti tá­volságot. De megvan ennek az átalakulásnak az elviselhető formája is. Az Űttörő Termelőszövetkezetben azonban mindez igen speciális kö­rülmények között zajlott le: voltak tényezők, amelyek késleltették a „pat­riarchális hangulat" átalakulását, más körülmények pedig kirívóbbá, ride­gebbé tették az új formákat, és ettől vált a tagok számára nehezen elvi­selhetővé a változás és az új szervezet. A belső kapcsolatok átalakulását konzerválta az ötvenes évek elején kialakult és az évtized végére kikristályosodott „kettős elnökség"-i rend­szer. Ez egyrészt már önmagában is valami egyéni, ha úgy tetszik emberi vonást jelentett az Űttörőben kialakuló belső kapcsolatokban, másrészt al­kalmat adott az elnök Mágori Sándornak arra, hogy ebben az általában gyümölcsöző munkamegosztásban bőven maradjon ideje a brigádvezetők­kel és a tagokkal való sűrű és elmélyült találkozásra. A vezetők és a be­osztottak közti jóízű kapcsolat kialakulását az is elősegítette, hogy a szö­vetkezet tagjainak zöme anyagilag is meglégedett volt, hiszen teli zsebbel és gyomorral a termelőszövetkezeti tag is joviálisabban gondolkozik és érez. Másfelől viszont siettette az átalakulást az a körülmény, hogy 1967 tavaszán Mágori Sándor lemondott az elnökségről és helyébe régi „elnök­társát", Bíró Sándort választották. Az új elnök azonban nemcsak alkatilag nem volt alkalmas a patriarchális kapcsolatok fenntartására, de egyszerűen ideje sem volt rá, hiszen tulojdonképpen a két volt „társelnök" munkakö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom