Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Halász Péter—Tóthné Loós Gyöngyi: A Makói „Űttörő" Termelőszövetkezet története

A tervtárgyaló közgyűlés elfogadta a javaslatot, határozatot hozott a szarvasmarha-tartás felszámolásáról, majd rövidesen értékesíteni kezdték az állományt. Másfél hónappal később a Megyei Tanács VB Mezőgazdasági Osztálya javasolta a szövetkezetnek, hogy változtassa meg a szarvasmarhaágazat felszámolására vonatkozó javaslatát, mert ellenkező esetben vissza kell fizetnie a szarvasmarha-tartási épületek létesítéséhez és az öt évvel ezelőtt végzett TBC-mentesítéshez adott állami dotációt. Ezenkívül közölték azt is, hogy ha a termelőszövetkezet nem áll el korábbi szándékától, akkor nem kapják meg a 70%-os állami támogatást a létesítendő sertéstelephez sem. Az így kialakult helyzet megtárgyalására összehívott küldöttgyűlésen szenvedélyes vita kerekedett, de a kilátásba helyezett szankciók olyan súlyosak voltak, hogy végül is fölfüggesztették a közgyűlési határozatot, és a továbbiakban csupán olyan mértékű állományselejtezést végeztek, hogy csak a korszerűbb férőhelyeket használhassák. íly módon a termelőszövetkezet igen kedvezőtlen helyzetbe került. Amikor ugyanis elkezdték az állomány értékesítését, a vevők a javát válogatták ki, megvettek 57 tehenet és 29 üszőt. A szövetkezet tehát, nemcsak hogy nem tudott megszabadulni a ráfizetéses üzemágtól, de az állomány minőségének romlása miatt még nagyobb veszteségekre volt kilátása. A krónikás nem érzi alkalmasnak e helyet arra, hogy az esettel kapcsolatban az irányítás demokratizmusáról és a termelőszövetkezetek önállóságáról elmélkedjék. Az Űttörő Termelőszövetkezet szarvasmarha-tenyésztésének sorsa azonban intő példa arra, hogy a beruházások állami dotációja gyakorlatilag nem sokat változtat valamely ágazat jövedelmezőségén. Az Űttörő Tsz viszont ott követett el hibát, amikor az állami támogatások igénybevételekor nem elemezte a kellő alapossággal az ágazat várható gazdaságosságát. Szólnunk kell még az állattenyésztés másik problémájáról, a már említett .,sertéskombinátról". 1968 tavaszán vetődött föl először a gondolat, hogy a szövetkezet korszerű sertéstelepet létesítsen. A területi szövetség kezdeményezésére először a maroslelei Rákóczi Termelőszövetkezettel, majd más, makói szövetkezetekkel együtt létrehozandó közös vállalkozásban képzelték el a dolgot, de a makói termelőszövetkezetek -— mint legtöbbször — most sem tudtak megegyezni, ezért 1969 végén az ISV-hez (Iparszerű Sertéstartók Vállalkozása) társultak. A korszerű sertéstelep létrehozásának gondolatát két tényező indokolta. Az egyik az, hogy a szövetkezet szép kukorica-hozamokat ért el, és amikor a gépesítés előrehaladottságával megszüntették a részes művelésű kukoricát, a termelőszövetkezetnek jelentős abrakkészletei keletkeztek. A másik ok pedig az volt, hogy a korszerűtlen sertéstartási épületekben ezt a takarmányt nem lehetett gazdaságosan felhasználni. Mindez igaz. Az új sertéstelep létesítésével kapcsolatban azonban aggasztó az a körülmény, hogy a tervezett ISV-technológia merőben új tartási módot jelent, amelyre az országban semmiféle tapasztalattal nem rendelkezünk. Félő, hogy a többi, külföldről behozott, „iparszerűnek" neve-