Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Halász Péter—Tóthné Loós Gyöngyi: A Makói „Űttörő" Termelőszövetkezet története

malacoknak pedig majdnem 30%-a pusztult el értékesítésig. 1965—66-ban járványok is tizedelték az állatállományt. Természetszerűen fölmerül a kérdés, hogy ha csökkenő mértékben is, de miért foglalkozott mégis a szövetkezet ilyen ráfizetéses ágazattal. Hiszen az állattenyésztésből származó árbevétel a hatvanas évek végén már csak 12—14%-át adta a teljes összegnek, viszont a vesztesége évente ugyanilyen arányban csökkentette a növénytermelésből származó nyereséget. Az állattenyésztés vesztesége öt év átlagában 2,5 millió forint körül mozgott, ami 1 dolgozó tagra vetítve évi 2000 Ft jövedelemkiesést jelentett. A felvetett kérdésre nehéz választ találni. Nem kétséges, hogy 1965-ig elsősorban a kötelezően előírt tervek miatt tartották az állatokat, de a tanács ezután is évről évre javaslatokkal sürgette az állatállomány növelését. Az is igaz, hogy a szövetkezetnek szüksége volt (vagy inkább lett volna) az istállótrágyára, de kérdés, hogy ilyen áron megérte-e, hiszen ez idő alatt a termelőszövetkezet csaknem megkétszerezte az 1 kat. h. területre kiszórt műtrágya mennyiségét. Állattartásra csábították a termelőszövetkezetet az istállók építésére adott állami támogatások is, noha ettől még, nem lett gazdaságos az állati termékek előállítása. A beruházások támogatásán kívül időnként kedvezményesnek tűnő szerződési akciókban is részt vettek, vemhes üszőt vásároltak, bárányhizlalással próbálkoztak, de egyik sem vezetett eredményre. Kísérleteztek azzal is, hogy a tagokkal hizlaltassanak sertést és a szövetkezeten keresztül értékesítsék. Noha egyfelől abrak juttatásokkal, másfelől pedig levonásokkal serkentették a tagokat, azok nem nagy érdeklődést mutattak az akció iránt. Talán a rendszeresen és szakszerűen vezetett önköltségszámítás hiánya volt a fő oka annak, hogy a szövetkezet vezetősége csak 1969 tavaszán határozta el a szarvasmarhaágazat felszámolását. E határozattal kapcsolatos fejlemények igen tanulságosak, érdemes velük kicsit bővebben foglalkozni. Az ágazat megszüntetésének kérdését Mágori József főagronómus vetette fel először az 1969 áprilisában tartott vezetőségi ülésen. Az évről évre jelentkező veszteségek fő okait abban látta, hogy a szövetkezetnek gyakorlatilag nincs legelője, és korszerűtlenek az épületei. Ismertette az 1968. évi önköltségeket (29. táblázat), és javasolta, hogy számolják fel a gazdaság szarvasmarha-ágazatát, s a mintegy 6,6 millió forint értékű állomány értékesítéséből származó összeget korszerű sertéstelep létesítésére fordítsák. Az ágazat fölszámolásától várható eredményeket a következőkben jelölte meg: 1. elmarad az évenként több mint 2 milló forint ráfizetés, 2. egyszerűbbé válik a vetésszerkezet, 3. az értékesített marhák árából könnyebben fizetik a létesítendő „sertéskombinátot", 4. a felszabaduló, mintegy 700 kat. h. területet gazdaságosabban lehet hasznosítani.