Lázár Vilmos szerk.: A földreform történelmi jelentősége (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 5. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Budapest, 1972)

Dr. Lázár Vilmos: A termelés beindítása a földreform végrehajtása után

A termelés beindítása a földreform után Mikor vázolni szeretném a felszabadulás utáni mezőgazdasági termelés beindításának körülményeit, kénytelen vagyok szubjektív elemekkel is átszőni azt, mert 1945 májusától az akkori FM Termelési Főosztályán dolgoztam. Igen nehéz időket éltünk. Feladataink: az ország kenyerének biztosítása, az állatállomány részére a takarmány, az állati zsiradék pótlására szükséges növényi olaj nyersanyagának, a nagyon hiányzó zöldségféléknek megtermesztése, valamint a kisgazdaságokban a nagybirtokos Magyarországon alig termesztett cukorrépa meghonosítása és mindezekhez, a termelőeszközök megszerzése és ezek munkájának megszervezése — alig megoldhatóknak tűntek. 650 000 új gazdához így szóltunk: „Kaptál földet, adj kenyeret!" — Igen ám, de fogatok nélkül, vetőmag híján, pusztán jószándékra és lelkesedésre nem lehetett alapítani a termelést. Ugyanakkor a felvilágosító munka is nehezen ment. Az ország igen nagy részén az egykori uralkodó osztályoknak és azok kiszolgálóinak, az egyházi reakciónak jelentékeny befolyása volt. A pártapparátus és a FEKOSZ nem tudta paralizálni a reakció munkáját. A mezőgazdaság legfőbb irányító szervezete, az FM és a vidéki gazdasági felügyelőségek melegágyai voltak a reakciónak. Nem volt nehéz dolguk: az anyagi eszközök hiánya elkeserítette, a jövőtől való félelem (Jaj visszajönnek az urak!) elbizonytalanította a nagyrészt volt mezőgazdasági munkásokból, uradalmi cselédekből átló. kevés termelési tapasztalattal bíró új gazdákat. Az FM-ben tanyázó urak fölényesen és kissé gúnyosan szemlélték annak a demokratákból és kommunistákból álló maroknyi csoportnak erőfeszítéseit arra, hogy a demokratikus kormányzat termelést irányító és szervező munkáját biztosítsák. A koalíciós kormányzat azonban sok türelmet igényelt. Mit tehettünk? Kenyeret, húst, zsiradékot kellett adni az országnak. De eszközeink nem — vagy csak igen hiányosan — voltak meg hozzá. Propagandával, a jobb jövőt megcsillogtatva nem sokra értünk. 1945 tavaszán még valahogyan elvetettük a kukoricát meg a burgonyát, de tavaszi búzánk nem volt és a tavaszi takarmány termesztésében sem volt vetőmagunk. Eljött a nyár vége és az ősz — elkészítettük a termelési tervünket —, de egyre inkább láttuk, hogy megfelelő apparátus és anyagi erő nélkül nem megyünk semmire. Láttuk, hogy ha nem gondoskodunk arról, hogy a vidéki szerveinket valamennyire is demokratizáljuk és nem segítünk az új gazdák anyagi helyzetén, katasztrófának nézünk elébe. Nehezen ment ez, mert a Gazdasági Felügyelői Osztály vezetője a Kisgazdapárt egyik embere volt és így a termelés közvetlen irányítását kézbentartva keresztezték, nem egyszer akadályozták munkánkat. Ezért minden megyéhez becsületes, demokratikus meggyőződésű szakembert neveztünk ki miniszteri termelési biztosul. Ugyanakkor minden községben a FÊKOSZ segítségével létrehoztuk a termelési bizottságokat, melyekbe a koalícióban résztvevő pártok egy-egy tagot delegáltak. Ügy a termelési miniszteri biztosi intézmény, mint a termelési bizottságok létrehozását az FM urai élénken ellenezték, azzal az indokkal, hogy ,,a miniszter nincsen felhatalmazva az egyéni gazdálkodás irá-