Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
A nagyüzem termelése - Földművelő gazdaságok
vár, Mór, Tata és Csákvár) vásárain (1857-ben pl. a gazdaság ispánja Fehérváron 6, Csákváron 16 db-ot vásárolt, egyébként 135 Ft-os árban)' 2 " 0 , később esetenként Pesten és Erdélyben vásárolták az igavonó jószágot. Három éve annak, hogy nem pótolták az igaerőt — jelentette 1867-ben a gazdaság ispánja —-, de közben a mustrálás sem szünetelt, az állomány emiatt azután a munkát hátráltató mértékig (60 db-ra) leapadt, ezért a júniusi pesti vásáron 32 db jármosökör beszerzéséhez kért engedélyt. 29 ' Az 1880-as évek közepétől azonban a gazdasági számvetések arról győzték meg az irányítókat: célszerűbbnek látszik, ha az egyébként is dráguló jármosökrök helyett tinókat vásárolnak s a fejőgulyát pedig „igaerőt-utánpótló" gulyává „alakítják" át. A rideg gulyában 1885-ben már 46 szürke tinó nevelkedett, s öt évvel később, amikor az állomány darabszáma 110-re emelkedett -— egyelőre Csákváron — felállították az ún. „magyar gulyát" 298 , amit azután három évvel később Császárra telepítettek át. A Császárra átkerült rideggulya (minthogy a szántókon még három évig bérlők gazdálkodtak) kizárólag a pusztai legelőkre szorult, a szilaj tartásmódhoz szokott jószág azonban később sem igen igényelt jobb takarmányozást. Ha hó takarta a gyeplegelőt, a gulya kevés szalmával, kukoricaszárral és egy-két marék silány erdei szénával is beérte. A 150 db-ot számláló szürkemagyar gulya néhány év leforgása alatt (a század elején) megduplázódott 299 , a tehenek száma azonban — most is, mint korábban — 40—50 között mozgott csak. Az igaerő-szükséglet nagyobb részét ugyan a saját nevelésű állományból fedezték, sőt a gulyából került eladásra is, időnként előfordult azonban, hogy vásároltak igásökröket is. 1900-ban pl. az egyik pesti hetivásáron vettek 18 db „jó jármos"-t 300 , a következő évben Pesten szintén ugyanannyi „igen szép erdélyi ökör vétetett db-onként megint 380 koronáért" 301 , 1904-ben egyenesen Erdélyből hozattak 20 db erdélyi rideg ökröt 302 , 1907-ben pedig Szunyogh István Bihar megyei tenyészetéből szereztek be 35 egyéves „szürkés tinót" a csákvári gazdaság részére. 303 Vajon kifizetődő volt-e az igaerőállományt a vásárlások helyett (legalábbis részben) saját tenyésztésű állományból pótolni? De joggal tehető fel az a kérdés is: amikor az ország nyugati részein, de az uradalom házi kezelésben tartott másik két gazdaságában az állattenyésztés belterjedése döntő fordulatot vett, vajon mivel magyarázható, hogy ugyanakkor a házi kezelésbe vont harmadik gazdaságban kimondottan extenzív szilajmarha296. Uo. P. 187. I. D. 1. a. 1857. sz. n. 1860-ban ugyancsak 23 db jármosökröt vásároltak. Uo. I. E. I. H. J. 44. p. 1860. 297. Uo. 231. p. 1867. 298. Uo. P. 189. II. TSZK. 1890. Csákvári gazdaság. 299. Meg kell jegyeznünk, hogy a korabeli megyei monográfiák vonatkozó adatai esetenként mennyire megbízhatatlanok. A Komárom megyei ugyanis a karpatusi magyar gulya darabszámát 1904-ben 150-nek állítja. Komárom megye.. . i. m. 212. p. 300. O. L. 188. IV. A. 2. 1901. sz. n. 301. Uo. IV. N. 1902. sz. n. 302. Uo. 189. IT. TSZK. 1904. Csákvári gazdaság. 303. Uo. P. 187. I. E. 1. I. H. J. 258. p. 1907.
