Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
A földbérleti rendszer — bérlettípusok - Parasztbérletek
rozásokra, mivégből a bérlőket gyarapítandó, még néhány nagyobb bérlet kettéosztható is lenne". S végül a bérletaprózást ,,gazdászati szempontból is ajánlatos volna, mert azon bérlők, kik több vagy kevesebb sajátjuk mellett már eddig is 10—20 hold bérletet bírnak, csupán annyi istállóval rendelkeznek, hogy a legszükségesebb marhaállományt tarthatják, s semmi esetre sem fognak a szaporuló bérlet kedvéért istállókat építeni, tehát több földre kevesebb marha jutna". Véleménye találkozott az uradalmat vezetők álláspontjával." A kisbérleti egységek felaprózásában szerepe lehetett annak is, hogy a parasztság általánosan fokozódó elégedetlenségét az odavetett morzsákkal megpróbálták — amennyire lehetett — csillapítani. Sajátos módon alakult a mintegy 500 holdas bokodi urasági birtok „bértörténete". Az 1850-es évek végén még általában 40 helybeli, többségükben szegény zsellérember bérelte a birtokot, a tagosítás megtörténte után azonban valamennyi kisbérletet felmondták, s az urasági földet Rothfischer Ignác vette bérbe. Rothfischer után Stern Ferenc, majd Pataki Ferenc és Zsebők Mihály társbérlők kerültek a nagybérletbe. Az 1890-es évek végén azonban a társbérlők távozása után az egyébként is rendkívül silány minőségű földekre az uradalom nem talált már új bérlőt, ezért ismételten az egykori kisbérlő zsellérek leszármazott fiainak kényszerültek bérbe adni a birtokot. 23 A bérletre vállalkozó zsellérek száma — mint korábban — 32—40 fő között mozgott, bérlet földjük terjedelme 410 kh volt (mintegy 77 kh-at ugyanis a helybeli molnár és jegyző vett bérbe). 2 ' A bokodi zsellérek — szemben a szendiekkel — egyetemlegesen vállalták fel a bérletet, s ügyeiket az uradalom a maguk választotta 2—3 „felvállaló" vezetővel intézte. (Megfelelő adatok hiányában csupán csak feltételeznünk lehet, hogy az „egyetemleges" zsellérbérletben gyaníthatólag a földközösség egy fajta továbbélésével állunk szemben.) Ők osztották fel a bérleményt a bérlőtársak között, természetszerűleg az uradalom előzetes jóváhagyása után. Egyetemlegesen vállalták magukra a bérleti szerződésből eredő kölezettségeiket, így a bérleti díjak kifizetését is. A felvállalók kezeskedtek a bérleti feltételek megtartásáért s kötelezték társaikat azokra. 2 '' Különösen szigorúan bírálták el a társaságba újonnan belépni készülőket. A tulajdonos, mielőtt a kérelmező ügyében döntött volna, az illetőről alapos „információt" kért a száki kasznárától. 1913-ban pl. egy császári „egyén" jelentkezett, akinek „saját gőz- és motoros cséplőgépei voltak s iparszerű csépléssel" foglalkozott. A kérelmező főként azzal érvelt, hogy általa Bókodra — ahol a parasztok még mindig kézi cséppel csépeltek — végre gőzcséplő kerülne. Kérvényére azonban a kasznár ezt írta: „néhány év alatt felesége 1000 korona örökségét elgazdálkodta, tehát vagyonilag nem megbízható", a gőzcséplő pedig nem hiányzik Bókodról, „mivel egész telkes gazda nagyon kevés van, az J /s— 2 Ar a d telkes gazdák pedig nem csépeltetnek géppel". Ezek után kérését természetszerűleg elutasították. 22. Uo. 560 1913. 23. Uo. P. 189. II. JE. 1860—1900. Bókod. 24. Uo. P. 188. IV. A. 1. a. 1907. sz. n. 25. Uo. P. 187. I. E. 1. I. H. J. 21. p. 1903. 18* 275
