Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)

Üzemszerkezet és üzemigazgatás

és kiadást, a fontosabb tételekhez azonban mellékelni kellett az írásos bi­zonylatokat is. A jelentések, előterjesztések, javaslatok és kérvények (még az „alamizsna" rőzsét kérő falusi szegényeké is) csak papíron rögzítve fo­gadtattak el, de írásba foglalták a rendelkezéseket és utasításokat, minden­fajta megállapodást, megrendelést, megbízást és szerződést, bárkivel és bár­milyen célból kötötték is azt. Amikor a csákvári gazdaság ispánja egyik al­kalommal a bárányokra csupán csak szóban kötött megállapodást, nyomban utasítás futott a tisztekhez: a jövőben csak írásban rögzített szerződés sze­rint lehet bárkinek bármit is eladni, és egyben — szólt még a rendelke­zés — az árucikk átadásánál (átvételénél) az illetékes tisztnek személyesen is jelen kell lennie. 88 A számadási rendszer bővülése fokozta ugyan az adminisztrációt, ugyan­akkor viszont sokkal áttekinthetőbbé vált az uradalom gazdasági helyzete. A számadási rendszer gerincét az ún. tiszti számadáskönyv alkotta. Ebben kellett számot adnia az uradalmi vagyont kezelő tisztnek a naptári évne­gyedek végén a gondjaira bízott valamennyi élő és holt ingóságról (a kész­letből időnként felhasznált termékekről, a bevételekről, az eszközökről, az állatállományról, az erdészetnél a kitermelt mennyiségről fafaj tanként s vá­lasztékokként, az eladott mennyiségről, a kilőtt vadállományról stb.). Az agrártörténetírásnak e rendkívül becses kútfői nélkül aligha lehetne ki­bontanunk ma már a tőkés mezőgazdasági nagyüzem termelését/ 0 Az év­negyedi számadást azután a számvevői hivatal tételről tételre felülvizsgálta, s a revízió során korrigálta a téves bejegyzéseket. A számvevői hivatal ve­zette külön-külön a bevételek és kiadások „rendszeres könyv"-ét, amelyek­ben a sorszámozás rendjében haladva válogatás és rendszerezés nélkül könyvelték a kurrens pénzforgalmat. A számvevői hivatal állította össze a naptári év lezártával (többnyire március végéig) az elmúlt esztendő ún. „jövedelem előirati" vagy „jövedelmek előírási könyv"-ét, üzemegységen­ként és jövedelmi csoportokként elválasztva benne egymástól az előírt és ténylegesen befolyt pénzbeli bevételeket. 00 Az igazgatási gépezet pontosabb működése s a hivatali fegyelem megszi­lárdítása érdekében 1864-ben rendeleti úton szabályozták a tisztek és tiszt­viselők munkaidejét (a délelőtti munkaidő 8—12-ig, a délutáni Szent Mi­hály napjától Szent Györgyig 2—5-ig, Szent Györgytől Szent Mihályig 3—6-ig tartott). Utasítás írta elő, hogy a munkaidejét mindenkinek serény és állandó munkával kell eltöltenie, tilos volt a beszélgetés s a hivatalban időtöltés címen idegenek nem tartózkodhattak. Szigorúan vették a hiva­tali titoktartást : aki az őrzésére bízott titkot felfedi — szólt a rendelkezés —, állásából azonnal elbocsátják. 01 Az ügyintézést igen nagymértékben meg­gyorsította az a körülmény, hogy az 1890-es években telefont szereltek a 88. Uo. 25. p. 1392. 89. Sajnos azonban e számadáskönyveknek — mint említettük már — jórésze 1945­ben elpusztult, évfolyamok egész sora hiányzik. 90. A jövedelem felbecsülése szempontjából igen fontos számadások vezetését 1918., illetőleg 1920-ban megszüntették. 91. Uo. P. 187. D. 1. a. 194/1864.

Next

/
Oldalképek
Tartalom