Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
Üzemszerkezet és üzemigazgatás
akik 1848 előtt szívesebben és többet tartózkodtak Bécsben, mint Tatán és Csákváron, 18 személy szerint vajmi keveset törődtek beláthatatlan birtokaik gazdálkodásával. Az uradalmat ténylegesen vezető tisztikar buzgólkodó igyekezete nyomán, de főként a gazdasági konjunktúra hatására éppen a reformkorban ugyan tovább szélesedett s a korábbinál lényegesen magasabb fokra emelkedett a majorsági gazdálkodás, 10 a termelés azonban zömmel még mindig a jobbágyi erőkre támaszkodott. Az 1848-as jobbágyfelszabadítás azután ezt a fontos „támasztó pillért" máról holnapra elsodorta. Hogy a házi kezelésű gazdálkodás ilyen nagymértékben összeszűkült, kétségkívül igen döntő szerepe volt annak, hogy a robotszolgáitatástól és jobbágyi felszereléstől váratlanul elütött uradalom elegendő pénztőke híján nehezen tudta vohia a gazdálkodáshoz szükséges álló- és forgótőkét sebtében előteremteni. Az állam által később folyósított földtehermentesítési kötvények eit a veszteséget távolról sem tudták kiegyenlíteni. Hangsúlyoznunk kell azonban — s erről a későbbiek során szó lesz még —, hogy a forradalmi változást követő átmeneti hanyatlás csak a kezelési rendszer, de nem a termelés színvonalának a síkján jelentkezett. Érthető, hogy a 63 ezer holdas és négy vármegye határában szétterült uradalom üzemszervezetére a távolság is hatást gyakorolt. A földállomány ugyan zömmel a Vértes hegység környékén helyezkedett el, mégis a hegység átellenes oldalán a Duna vonaláig felnyúló terület egy-egy távolabbi birtokegysége 50—100 km-es távolságra esett a központtól. Az egyes gazdaságok között a köziekedési hálózat nagyarányú fejlődése ellenére rendszeres összeköttetést teremteni elég körülményes feladat lett volna. Közöttük a hepehupás hegyi utakon döcögő fatengelyes béres szekerek aligha tudták volna a vérkeringés szükséges áramlását biztosítani. Arra is gondolnunk kell azonban, hogy ekkora távolságokon az egyre bonyolultabb és sokrétűbb termelés ellenőrzése szintén nehezen lett volna megoldható megfelelő, hatásában pedig kielégítő módon. Több éves tapasztalatokkal maga mögött egyik rendeletében magából kikelve állította a hirtelen haragra gerjedő indulatos Miklós Móric, hogy házi kezelésű gazdaságait pusztán azért nem merte tovább szaporítani, mert alkalmazottai kivétel nélkül lopnak és csalnak, s ellenőrzést gyakorolni felettük alig lehet.0 A távolság azonban inkább csak motiváló, de nem döntő tényezőként szerepelhetett a kezelési rendszerek alakulásában. Hiszen a 8 ezer holdas Forna-pusztai és az ezer holdas boglári birtokegység földje közel esett ugyan, az utóbbi egyenesen határos volt a csákvári gazdasággal, a boglári gazdaságot mégsem vették soha, de a fornai mammutbirtokot is csak az 1930-as évek közepén vonták •— kényszerből — házi kezelésbe. Az elveszett régiek helyett csakhamar új források táplálták az uradalom pénzbevételét, s az óriási vagyon tulajdonosa az 1860-as évektől kezdődően — nem számítva a pénzkörökben egyenként is messzenyúló kapcsolatait — 18. Krasztina Lajos: i. m. 36. p.; ill. Szabad György: i. m. 43—44. p. 19. Szabad György: i. m. 217. és köv. p. 20. O. L. P. 187. I. D. 1. a. 1915.
