Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásaiak tökrében (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 3. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1967)
V. Földesúr és jobbágy
nagy uradalom: gr. Koháryé, gr. Grassalkoviché és hg. Esterházyé honosította meg a heti soros robotolást. De a két utóbbi esetben ez sem annyit jelentett, hogy a jobbágyoknak hétről hétre a földesúr rendelkezésére kellett állniuk, hanem évente kétszer-háromszor jutott rájuk egész heti szolgálat. S ez sem a fő mezei munkákra vonatkozott : az utóbbiakra ugyanis a soros roboton felül, meghatározott szántóföldtáblákon, rét-, szőlő-darabokon került sor. Mint ahogy a többi földesúrnál is az esetről esetre adódó feladatokhoz mintegy utólag, de növekvő hangsúllyal járultak az allodiális földek megművelésével s termésük gondozásával és felhasználásával járó különféle munkafolyamatok. Javarészt tehát az allodiumon kívüli robotolásra vonatkoznak azok a csaknem minden helységben elhangzó megjegyzések, hogy az úrdolgának szabott napjai nincsenek, hogy az ingyen munkát szükség szerint, akkor és úgy teljesítik, amikor, amint, ahova, ameddig parancsolják. Midőn a megye emberei előírás szerint fölteszik a kérdést: egészhelyes jobbágyra esztendőnként hány napi terhet jelent mindez, a falubelieknek általában úgy kell emlékezetből visszaidézniük: melyik munkafajta mennyi időt vett igénybe. Ha — az Urbárium előírása szerint két gyalog napot egy fogatos napnak véve — a lehetőség szerint összeszámláljuk a paraszti munkaráfordítást, az esetek többségében azúrbérrendezés által megszabott heti 1 (a járulékokkal együtt évi 56) igás robotnál kevesebb, olykor egészen csekély megterhelés adódik. A helységeknek közel ötödrészében azonban a robot mértéke — még ezen a török alól szabadult tájon is! — részben már kétségtelenül meghaladja az országosan irányadó normát. Ezek a robottal túlterhelt községek általában területünk délkeleti részén helyezkednek el: 4 a dombvidék déli szakaszán, 3 a Duna—Tisza-közi hátságon és nem kevesebb mint 9 (11ből!) a Tápió vidékén. Másik jellemző dolog, hogy közel 70%-ban közbirtokossági falvakról van szó, melyekben a földesurak, legalább is egy részük, versengnek egymással a jobbágyok megterhelésében. Az eredmény változó: van, aki 56 napnál kevesebbet követel, más valamivel többet, egyesek Gyomron, Tóalmáson, Szentmártonkátán, Tápióbicskén, Tápiószentmártonban, Tápiógyörgyén közel két-, Tápiószecsőn háromannyit. A legsúlyosabb robot-megterheléssel s egyúttal legnagyobb eltérésekkel Abonyban és Tószegen találkozunk: míg Bogyay János e két községben egész-, illetőleg félhelyestől megelégszik 17, illetőleg 6 robotnappal, Tallián Antal (aki egyébként mint megyei esküdt az úrbérrendezés végrehajtásában közreműködik!) nem átall félhelyestől 95 1 / 2 , illetőleg 96 napot, az előírtnak 341,1—342,9%-át kikényszeríteni ! Egész telekre átszámítva annyit jelent ez, hogy az év munkanapjainak mintegy kétharmadát (ha két gyalogrobotot 1 igásnak veszünk — enélkül tehát többet) a földesúr szolgálatában kénytelen tölteni a jobbágy. Még ebben a roppant igénybevételben is jelentős helyet foglaltak el az allodiális termelést közvetlenül nem szolgáló munkák. De itt a hosszú fuvarnak, másutt (Kisvácon, Rákoskeresztúron, Maglódon, Pándon, Tápiószelén) a pénzbeli teher egy részének robotban végzendő szántással helyettesítése, akárcsak Újszászon a jobbágyok kölcsönadott ökrökkel való dolgoztatása már előremutatott a földesúri majorságok s velük együtt a munkaerőkizsákmányolás további növekedése felé. Egyelőre azonban a majorsági termelés mellett komoly, nem ritkán kiemelkedő jelentőség jutott a dézsmabevételnek, még pedig nem csupán a robot vonatkozásában, hogy ti. az allodiumon kívüli úrdolga részben a kilenced- (továbbá a váci püspök és káptalan, meg tizedbérlő világi földesurak esetében a tized-) gabona
