Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásaiak tökrében (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 3. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1967)
V. Földesúr és jobbágy
alakult, de többnyire meghaladta az Urbárium előírásait valamelyest. Mégis inkább csak egyes kisebb földesurak engedhették meg maguknak, hogy a pesti piacra ,,naturálékat" vitessenek (amin a kertek termésén kívül baromfifélét is szoktak érteni). Konyhai s másfelől rendkívüli ajándék között gyakran elmosódik a határ; borjú adása például, amit az úrbérrendezés is előírt, mindkettőhöz sorolható. Az utóbbihoz annyiban is, hogy rendkívüli ajándékokat a falubeliek rendszerint közösen adtak. Főképp karácsonyra, húsvétra, pünkösdre, továbbá a földesúri család tagjának esküvője, halála, papi pályára lépése alkalmával volt szokásban legtöbb helyen borjú, azután bárány, erdős vidéken sertés, malac, olykor, ha a vadászat nem volt tilos a jobbágynak, nyúl, őz, túzok szolgáltatása; néhol pénzt kívánt helyette, juhos gazdától viszont sajtot várt el a földesúr. Számos helyen azonban, kivált a dombvidéken, még ismeretlen a rendkívüli ajándék; szentmártonkátai jobbágyok meg úgy szabadulnak tőle, hogy lemondanak az áldomásról, melyet aratáskor szokott nyújtani az uraság. Némely alföldi községben pedig az él tovább ajándék formájában, amivel a nép a török időkben egész földesúri tartozásának tett eleget. így adnak a nagykőrösiek rizst, nádmézet, fügét, mazsolát, kávét, dohányt, kordovány és karmazsin bőrt, szappant, s adtak a korábbi években, míg meg nem váltották, Tószeg, Dömsöd, Pereg lakói is hasonlókat. A földesúrtól kívánt adományok különleges fajtája: az országgyűlési taksa, mellyel különben az Esterházy herceg uradalmán kívül csak Dunaharasztin találkozunk, már a pénzbeli terhekhez vezet át. A tulajdonképpeni pénzbeli „adó": a census még 1768 táján is igen jelentős helyet foglal el a vidék népének földesúri terhei között. Még nagyobb volt viszonylagos súlya addig, míg a majorságok kifejlődésével párhuzamosan az ingyen munkaszolgáltatás meg nem növekedett. Addig, kivált távollevő urak birtokán, elég sűrűn fordult elő, hogy robot helyett is pénzt kívánt az uraság, s e váltság (meg a kocsma stb. és szomszéd puszta bérének) hozzáadásával kerekedett a census nagyobbá. A majorkodás kibontakozásával ez a folyamat nem egyszer visszájára fordul, s több esetben a census egy része, esetleg egésze helyett is robotot követel a földesúr. Mindez azonban korántsem jelenti azt, mintha a census összege idő jártával visszaesett volna. S ha helyenként úgy tetszik is, hogy megállapodott egy-egy gazdát illetően, valójában arról van szó, hogy eredetileg ez alkotta az uraság fő jövedelmét; tulajdonképp tehát csökkennie kellett volna, mikor a robot s esetleg más új megterhelés is, önállósulván, kiágazott belőle. Az a 3—6 forintnyi census, melyet egészhelyes gazdára róttak számos helyen, országos viszonylatban igen soknak mondható, s a parasztság nyilván nem is tudta volna megfizetni, ha a pesti piacon, sószállítás révén stb. nem adódik számára pénzszerzési alkalom. Nem meglepő, hogy az Urbárium megállapításával szemben, mely a censust — a paraszt (állami") adózóképességének biztosítása végett— 1 forintban rögzítette, a Pest megyei urak a meglevő állapot fenntartásán mesterkedtek. 29 Stagnálás vagy épp kisebbedés helyett az úri hatalom megerősödésével s külön a majorkodás elterjedésével is természetszerűen járt együtt a földesúri kizsákmányolás fokozódása. Jól megmutatkozik ez a censusnak az évtizedek során lépcsőzetesen bekövetkező megnöveke29 WELLMANN I.: Pest megye parasztsága és az úrbérrendezés, i. m. 184, 187.
