Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásaiak tökrében (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 3. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1967)

A parasztok vallomásai - I. A dombvidék helységei - a) Cserhát-vidék

Kis Némedi Fennállt a török uralom utolsó idejében is, majd a visszafoglaláskor elpusztulván, 1690-re települt újjá. 1715-ben 14 jobbágyot és 1 zsellért írtak itt össze, 1720-ban 22 jobbá­gyot, akik közül valamennyi bírt szántóföldet és rétet, 1 irtványt, a szőlőhegyen, melyet folyamatosan bővítettek, 15-en szőlőt; a 2 nyomásban művelt szántóföld, melyből egynek­egynek átlag 13,6 p. mérőnyi jutott, rendszerint az elvetett mag háromszorosát adta vissza; legelőjük kielégítő volt. Az 1728-i összeírás 19 jobbágyot, 10 zsellért, 4 hazátlan zsellért és 1 kézművest számlál elő, egy-egy háztartásra eső 5,9 p. mérő szántófölddel. Az 1760-i adóösszeírás további fejlődést mutat: a 2 bírón és 1 cigányon kívül 2 taksafizető (1 kovács és 1 molnár), 53 jobbágy és 3 zsellér szerepel benne 99 igásökörrel, 129 hámos lóval, 74 fejős és 2 meddő tehénnel, 51 gulyabeli marhával, 4 ménesbeli lóval, 237 fejős juhval, 44 sertéssel, 2 köpűméhvel; a kezükön összeírtak 1453 p. mérő őszi gabonát, 387 p. mérő árpát, 542 mérő zabot, 273 akó bort, 4 pálinkaégető üstöt. 1 jobbágygazdaságra ekkor átlag 1,9 jármos ökröt, illetőleg 4,3 igásállatot, 1 családfőre 6,8 számosállatot és 25,1 p. mérő kenyérgabonát lehetett számítani. — Földesúr: a Gosztonyi család és Tihanyi Dániel. 1. Semminemű urbáriumunk nincsen, és nem is emiéttyük, hogy valaha helységünknek urbáriuma lett volna. 2. Helységünk két uraságnak birtoka alatt lévén, ugy mint tek., nemzetes és vitézleő Gosztonyi famíliának és Tihanyi urnák, mi illeti tek. Gosztonyi famíliának részit, titulált famíliának sem egy résznek, sem más résznek semminemű készpénzbeli adókat nem adtunk, hanem egyedül tek. Tihanyi urnák, a mint alul következik, esztendőnként adodzzunk régi bé vett szokás szerént. Melly régi szokás mellett is ekkoráig álandóképpen voltunk. 3. Már föllül emiétettük, hogy tek. Gosztonyi famíliának kész pénzben semminemű adót nem adunk, hanem naturálékban edgy egész ház hellyess gazda esztendő által szokott adni csirkét nr. 3, ludat nr. 1 ; fél helyes azon szerént csirkét nr. 3, ludat nr. 1 ; zsellér csirkét nr. 2; és ezeken kivül semmi egyebet. Mi illeti tek. Tihanyi uramnak adóit, minnyájan közönségessen esztendőnként kész pénzül census-képpen füzettünk 34 ft-okat. — Naturálékban vagyis culinárékban esztendő által, kivált midőnn földes-urunk Pesten vagyon, szoktunk adni mind közönségessen tehettségünkhöz képest vajat, tojást, ludat, csirkét ; ezeket azomban bizonyos számmal nem adgyuk, hanem szükségéhez képest titulált földes urunknak olly kor nagyobb számmal, olly kor pedig kissebbel adgyuk. Mindazonáltal meg kölletik vallanunk, hogy az ollyatén naturáléknak adása érzé­kenyess terhünk nélkül esik. 4. Helységünknek köz java: 1) Vagyon fél esztendeig való bor korcsmánk, melyben Sz. Mihály napiul fogva Sz. György napig minden pénz nélkül 36 a bor árultattván, annak jövedel­mét köz szükségünkre fordéttyuk. 2) Tek. uraságunknak engedelmébűl vagyon egész eszten­dőbéli pálinka korcsmánk is köz javunkra, melly tűi árendaképpen esztendő által 15 gyalog munkást földes uraságunknak szoktunk adni, és annak is jövedelmét köz szükségünkre for­déttyuk. 3) Helységünk számára vagyon 5 darabban köz-rétünk, mellyenn jó nedves esztendő­ben meg szokott teremnyi 15 szekér széna, és azt quartélyossok számára és más köz szükségeire helységeinknek szoktuk fordétani. 4) Vagyon egy köz szántó-földecskénk, mellyet esztendőn­ként helységünk számára tavaszival vettvén, abban 6 p. mérőt szoktunk vetni, és termésit helységünknek szükségére fordéttyuk. Azon szerént más vetőre is hasonló capacitásu földecs­kénk is ugyan helységünk számára vagyon. 5) Tek. uraságunknak különös jó-voltábul mészár­székünknek fél esztendőbéli jövedelmét helységünk számára minden pénz nélkül birjuk, és azon jó voltáért egyedül az mészár-széket jó módban tartozunk conserválni. 6) Határunkban 36 Azaz a földesúrnak járó fizetség nélkül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom