Barbarits Lajos: A vetés gépesítésének kezdetei és elterjedése Magyarországon (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 2. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1965)
II. A vetőgép megjelenése a feudális Magyarországon
gondolkodást, az új elsajátítását követelő munkára már nem felelt meg a jobbágy robotja, hanem az ösztönzés újfajta, pénzes módszereit kellett alkalmazni, bérmunkásokat kellett a birtokon munkába állítani. A különbség nagy volt. „Ahol az esztendőnek minden részeiben elegendő munkást illendő fizetésért lehet találni, ott a robotnak kevesebb a bötse, mintsem az ollyan helyen, a hol munkásokat nehéz találni. Közönségesen véve az úr dolgában tett munkát legalább is egy harmadrésszel mindenkor kevesebbre lehet számlálni, mint a napszámosok vagy más tselédek által tett munkát. A ki dolgoztatott valaha robotosokkal, az bizonyosan fogja ismerni a különbséget a kettő között, s ezen kevesebbre bötsülést nem fogja helytelennek találni." 5 Az ercsi példának kevés követője akadt és nem is egyforma eredménynyel, hiszen nem volt egyforma a hozzáértés, az anyagi erő, az ügyszeretet s a bizalom sem a születő újban. 1791-ből fennmaradt a leírása egy kezdeményezésnek, amely a váci határban tett próbát a sorbavetéssel. Szabó József ott gazdálkodó papi ember, dinnye- és búzanemesítő, szerzett egy vetőekét. „Hogy a vetést a szántással együtt végezhessem el —• írta —, egy gépet használtam s azzal 1170 négyszögölbe 3 / á véka közönséges rozsot akartam elvetni, de IV4 vékával kellett elvetnem, mert a mag a gépből nagyon rendetlenül hullott ki. A szántás is rosszul sikerült, mert a 3 l / 2 öl széles táblába csak 15 barázdát húzott, vagyis a talajnak jó fele szántatlan maradt. A barázdák nagyon rendetlenek és túl mélyek voltak." Végeredményben megállapította, hogy a szántó s egyben vető gép nem jó, mert különböző esetekben más és más vetésmódot kell alkalmazni, erre pedig, véleménye szerint, egy gép nem képes. 0 A vetőgépek fejlettebb formáinak és a sorművelés külországi eredményeinek ismerete utóbb Szabó Józsefet az új művelési mód lelkes terjesztőjévé tette. „A XVIII. század végefelé egyre intenzívebben tör utat mezőgazdáink körében az a nézet, hogy a ritkábban való vetés jövedelmezőbb, mint az eddig érvényben lévő. Nemcsak a vetőmag megtakarítása révén, hanem a szemhozadék átlagában is. Ennek a nézetnek lelkes szószólója Szabó József váci pap volt. Kísérleteinek eredményeiről, amelyeket a vetőmagnak ritkábban való szórásával tett, egészen hihetetlen dolgokat ír. Míg átlagosan 400 mérő szem után 2400 mérő a termés, vagyis hatszoros, neki 150 mérő szem után 4 ezernél is több. Nem is ajánl egy hold földbe 3 /é—1— 5 / 4 mérő szemnél többet vetni. Kortársai közül többen vannak hasonló nézeten, sőt a gyakorlatban is kezdik követni ezeket a tanácsokat, A regéci urada5 Sehams Ferentz: Képzetek a Jószágoknak Árendálása és Kiárendálásáról Magyarországban. Pest 1824. 56. 6 Szabó József: Vátzi Gabona. Vátz 1793. L. Mitterpacher fordításában: Waitzner Getreide. Waitzen 1793. 17, 39. (Mitterpacher latinra is lefordította.)
