Barbarits Lajos: A vetés gépesítésének kezdetei és elterjedése Magyarországon (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 2. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1965)

V. A vetőgép a XX. század szántóföldi termelésében

szakban a gyakorlat még kevés figyelmet fordított arra, hogy az ésszerű talajerőutánpótlás, megfelelő talajművelés és a legcélszerűbb tenyészterület-biztosítás technikájának kialakítása a vetőgép utáni termésnek mennyiségét is nagymértékben befolyásolhatja. Kurt Rauh, a mezőgazdasági üzemtan német művelője kimutatta, hogy a géppel való vetés többe kerül, mint a kézi vetés. Ez a termelés tőkés módszerei és technikai adottságai mellett plauzibilis. A vetőgép optimális, 25 napos kihasználtságát feltételezve, 2 m munkaszélességű, lóvontatású sorvetőgéppel egy ha gabonavetés 5,5 márkába, 3 m széles sorvetőgéppel 4,9 márkába, 3 m széles, traktorvontatású sorvetőgéppel 3,9 márkába kerül, míg a kézi vetés és a magtakaró boronálás két emberrel és egy lóval hektáronként 2,5 márka költséggel volt elvégezhető.

80 Hogy kb. 7 hektáron felül a gépi vetés mégis gazdaságosabb, az Rauh szerint is a magmegtakarításon múlik, ami pénzértékben hektáronként 9 márka körül számolható, lévén a gépi vetés magszükséglete hektáronként 40 kg-mal kevesebb. Természetes, hogy a magyarországi szakkörökben is sokat vitatott 5 cm-es sűrűsoros vetésnél a magmegtakarítás a kézi vetéssel szemben alig észlelhető. A teny észigény éknek megfelelő tőterület biztosításával, 15—20 cm sortávú vetéseknél azonban az újabbkori kísérletek eredményeként, helyes trágyázási és talajművelési normák feltételezésével, a magmegtakarítás mellett terméstöbblet is jelentkezik. Ezek a felismerések jelölték ki a következő évtizedekre a vetőgép technikai fejlesztésének és a gépesített vetés agrotechnikájának fejlődési irányát. Dőry Frigyes 1929-ben arról panaszkodott, hogy „30 éve nem haladt előre a vetőgépek tökéletesítése".

81 A Deutsche Agrartechnik 1959-ben jutott ugyanarra a következtetésre, hogy ti. áttekintve az Európában használatos sor vetőgép-típusokat, azok fejlődése az utolsó 30 évben lezártnak tekinthető.

82 Ezekből és hasonló szakvélemények nagy számából a fejlődés befejezettsége következnék, de részletezőbb áttekintés ezt nem igazolja. Mert igaz ugyan, hogy a vetőgép alapvető szerkezeti megoldásai hosszú idő óta állandósultak, de részletekben továbbra is folytonos volt a változás. Egy példa: a vetőgép után járó embernek, akinek 15—20 km-t kellett egy-egy munkanapon a lóvontatású vetőgép után a szántásban gyalogolnia, járódeszka alkalmazásával tették könnyebbé a munkáját. A 30-as évek traktor vontatású vetőgépei is el voltak látva a faros számára ülőkével, ami által a fordulóknál szokássá vált pihenő időt sikerült megtakarítani. Az újítás elsősorban a termelékenyebb munka s nem az azt végző munkás érdekében történt. Ilyen és más újítások, ha nem is tették tökéletessé a 80 K. Rauh: Entwicklungslinien im Landmaschinenbau. Essen 1949. 24. 81 Dőry F.: Vetőgépek és vetőgéppróbák. Mezőgazdasági Technika 1929. V. 99. 82 K. H. Jenisch: Entwicklungstendenzen im europäischen Drillmaschinenbau. Deutsche Agrartechnik 1959. 4. Heft 129. 2 54