Barbarits Lajos: A vetés gépesítésének kezdetei és elterjedése Magyarországon (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 2. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1965)

V. A vetőgép a XX. század szántóföldi termelésében

rosan gyártották. Ezek legmegfelelőbb vonóállata az ökör volt, mert az csendes járásával a bonyolultabb kombinált vetés egyenletességét jobban biztosította. Magyar cukorrépatermesztők néhány éven át sokfelé használták cukorrépavető gépeken Kuffner báró diószegi földbirtokos találmányát, az egyenként 40—45 kg súlyú, keskeny hengerrel terhelt, ún. szorítóhengeres, eredetileg Amerikában, majd a németországi Kutzer-féle répavetőgépeken látott vetőcsoroszlyákat. Ez a barázdába helyezett magnak kellő nyirkosságú és a csírázáshoz optimális tömörségű magágyat biztosított. Minthogy azonban az ilyen típusú vetőgépnek nagy volt a vonóerő-igénye, és esős időben a henger nyomában cserepesedés lépett fel, a hengerek alkalmazását legtöbb helyen néhány év után abbahagyták.

67 4. A két háború utáni fejlődés főbb irányvonalai A századforduló után zaklatott, változott ütemű volt, majd lelassult a magyar mezőgazdaság fejlődése. Az osztályharcos paraszti mozgalmak nem ültek el. A kivándorlás tovább tépázta a munkaerő-állományt. Erősbödött az iparosodó városok elszívó hatása is. Mindez a mezőgazdaságban a gépesítés fokozására ösztönző összetevőként jelentkezett. Annak konjunktúráját azonban erős expanzióval jórészt az éppen válsággal küzdő osztrák gépgyártás és a jól bevezetett cseh gépgyárak fölözték le Magyarországon. Az első világháborút közvetlenül megelőző időben depresszió jelei mutatkoztak a hazai mezőgazdasági gépgyártás területén. Kialakultak vetőgéptípusok, amelyeket a termelési technika és a gyártási technológia fejlődése hozott létre, de amelyeket a gyakorlat, főként gazdasági okokból, mégsem vett át a megfelelő mértékben. A legkülönbözőbb vetőgép-típusok özönlöttek ki a gyárak kapuin. A külföldi gyárak is ontották a legrafináltabb szerkezetű vetőgépeket, ám az ország nagy részében még hiányzott, aki szükségét érezte volna azok termelésbe állításának. Cserháti Sándor századeleji helyzetfelmérése elég vigasztalan képet adott a magyar mezőgazdaság akkori vetőgép-ellátottságáról. „Hazánk nyugati részében a szórvavetés már csak nagyon szórványosan fordul elő, még a kisgazdák is egyre nagyobb számban térnek át a soros vetésre ; az ország keleti részében azonban a szórvavetés még mindig igen általánosan alkalmazta tik — nagy kárára az illető gazdaságoknak." Cserháti igyekezett megmagyarázni, hogy az okszerű gazdálkodás körülményei között a kézi szórt vetést csak néhány kivételes esetben lehet a vetés helyes módjának elismerni. Példának említette a here-fű keverék vetését védőnövénnyel. A védőnövényt és a lóherét sorvetőgéppel kell cy Röszler K.: Diószegi cukorrépavetés. K 1908. ápr. 11.