Barbarits Lajos: A vetés gépesítésének kezdetei és elterjedése Magyarországon (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 2. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1965)
IV. A vetőgép a kapitalizálódó mezőgazdaságban
vetésterületének emelkedése következtében agrotechnikai értelemben továbbra is kulcskérdés fontosságával jelentkezett a jó vetőgép követelménye, annál is inkább, mert az ugar 1870-ben még az összes szántóterület 21,5%-ára rúgott (2,14 millió ha), 1900-ig azonban ez az arány 10,8%-ra csökkent, a bevetni való terület tehát ezúton is gyarapodott. A munkaszervezeti kérdések forrongása ugyan változatlanul az arató- és cséplőgép felé irányította a figyelmet, de a vetőgép szerkezetének, anyagának, formáinak javítása is tovább foglalkoztatta a gyártás és a mezőgazdasági gyakorlat szakembereit. Az amerikai tolókerekes rendszer európai változatai jó időre megoldották a vetőszerkezet kérdését, a tökéletességtől azonban még ezek is messze voltak. A sorvetőgépek már a XIX. században „elnyerték alapelvileg kiérlelt formáikat és ezeken máig — eltekintve egyes munkaszerkezetek finomításától — nem sok változás történt", — állapította meg Karl H. Jenisch 1959-ben megjelent könyvében. 158 A múlt századi „katalógusokban és kézikönyvekben leírt sor- és szórvavető gépek egész felépítésükben csak keveset különböznek a ma gyártott típusoktól . . . Minthogy tehát a vetőgépnek ezt az alapvető és legkedvezőbb építésmódját már korábbi időkben feltalálták, azok továbbfejlesztése azóta csak egyes alkatrészek, főleg még mindig a vetőszerkezetek javítása útján történik." A tudományfejlődés eredményei nyomán újabb és újabb igényekkel találták szemben magukat a vetőgépszerkesztők. A növényélettani kutatások feltérképezték a kultúrnövények szükségleteit teny ész terület, a talaj struktúrája, a termőhely mikroklímája stb. szempontjából. Ennek alapján finomítani kellett a vetőszerkezetet az egységnyi területen legjobban felnevelhető főszámhoz, az egy szem búzának közepes viszonyok közt szükséges 40 cm 2-től a kukoricaszemnek legmegfelelőbb 10 000 cm 2 termőterületig nagyon sokféle változatban. A vetőgépnek alkalmassá kellett válnia mindenfajta talajon, mindenféle mélységű magágyak kialakítására, a rozsot elvetni alig a talaj felszíne alá, a lóbabot 5—6 cm mélyre. El kellett találnia a vetőgépnek a különböző növénymagvak csírázásához tudományos módszerekkel meghatározott legkedvezőbb talajszerkezet kiképzését, egyik magnak laza. másiknak a tömöttebb magágy-igényéhez képest. Mindezekhez a kívánalmakhoz annál nehezebb volt a vetőgépet alkalmazni, mert a különféle magvak, de még az azonos magvak morfológiai tulajdonságai, nagyság- és súlyértékei is rendkívül változatosak, ennek következtében a legkülönfélébb módon befolyásolják a vetőgép szerkezeti részeinek funkcióképességét. A fontosabb magvak méretei és súlya: 159 158 K. H. Jenisch: Bauweisen und Einsatz der Drillmaschinen. Berlin 1959. 19. m G. Kühne: i. m. I. 265.
