Balassa Iván: Földművelés a Hegyközben (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 1. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1964.)
A gabonatermelés - A vetés és ápolása
másra nem használják, bár néhol zajdát is kötnek belőle, de tisztaságára mindig gondosan ügyelnek. A zsákból való vetés ismeretlen. Az abroszt úgy kötik fel a vállukra, hogy abba a jobb kézzel kényelmesen bele lehessen nyúlni. A vetéshez többnyire egy segítséget is visznek, egy maghordót, aki asszony vagy férfi egyaránt lehet (P.). Egyszerre egy élőt, ha nagyon keskeny a föld vagy a végén úgy marad ki, akkor csak felelőt vetnek. Mielőtt a vető elindul felfele egy poszráton (P.) megnézi, hogy hány előt is tud azon vetni. Ha azon a földön még nem dolgozott, akkor megkérdezi, hogy hány élővel szokták azt vetni? ,,Hát akinek széles födje van, mondjuk van tizenkét hód után, az mán széles főd, úgy hogy azt már négy élővel is kell vetni, azt beoszti magának az ember!" A vetés módja a következő: az abroszba beletöltik a szemet, majd az ember vállára akasztja olyan módon, hogy a ponyva a két egymás melletti sarkát összeköti és a bal kezével búvik ki rajta, a másik két sarkát bal kezével fogja össze. Ha fél előt vet, akkor egy kézsújtásra kettőt lép, vagyis jobb lábra vet és ballal üresen lép. így megy végig a földön. Egy pillanatra sem áll meg, mert minden második lépésre vetve, bőségesen van ideje a magot az abroszból kimarkolni. Ilyenkor a vetés üteme gyors. De ha egész előt fog fel, akkor mindegyik lábra vet, tehát lassan kell emelnie a lábát, hogy ideje legyen a gabonából kivenni, ezért lép rövidebbet, mert csak így tud szépen, egyenletesen vetni. Ilyenkor a vetés üteme egészen lassú. Vetni nem mindenféle gabonaneműből egyformán kell. A frissen csávázott búza megdagad, így többször és nagyobbat kell belőle markolni, hogy elég sűrű legyen a vetés. Ha a búza száraz, akkor kevesebb is elegendő belőle. A rozsot általában ritkábbra vetik, mint a búzát, de legtöbbet mégis a zabból kell markolni, hogy elég dúsan sarjadjon a vetés. A vetéshez nem mindenki ért, még a felnőtt férfiak között is akad, aki rosszul, egyenlőtlenül vet. A legénykét már 14 éves korától tanítgatják, mégpedig úgy, hogy az apjával együtt vet és először csak egy kisebb sávot, egy fél előt bíznak rá. A gabonaneműek vetése a Hegyköz magyar falvaiban minden esetben férfimunka. Másképpen van azonban a hegyi szlovák falvakban: itt „jobban ,az asszonyok vetnek", s ha ez a megállapítás kissé túlzás is, tény az, hogy alig van olyan asszony, aki ne értene ehhez a munkához. Az emberek egy része az őszi vetéskor vándorúton van, tavasszal meg — ha késik a vetés — már elindult, úgyhogy az aszszonyokra marad ez a feladat. A vetőgép ritka a Hegyköz falvaiban. A hegyi szlovák községekben nincs is belőle egy sem. De a többi helyen sem régen ismerkedtek meg vele. így Nyíriben 1959-ben összesen három volt. Pálházán, Radványban 1958-ban vették az elsőt a Földműves Szövetkezetnek. A termelőszövetkezetek megalakulása után is, a meredekebb hegyoldalakon kénytelenek kézzel vetni. A Hegyköztől délre eső néhány faluban a vetőgép szempontjából jobb a helyzet, mert a határnak jelentős része síkságon terül el (Ar., Sz.).
