Balassa Iván: Földművelés a Hegyközben (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 1. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1964.)

A vetemények

nem kötötték le a kévéket, hanem egyszerűen csak a béífába pakoltak, mert a nagy lajtorjás szekérrel így is sokat le lehetett szállítani. Otthon a kévéket a kerítés mellé állogatják vagy a sopot rakják vele körül, mert máshol nem jut hely számára. A takarmányok közül a kukoricakórót takarítják be a legkésőbben, amikor a csűr már tele van zabés árpaszalmával, polyvával, esetleg sarjúval; a sopoban a széna foglalja el a helyet. A górét szecska vágóval felvágják, mert így a jószág jobban megeszi. A kukorica elraktározása nem okoz különösebb gondot a Hegyközben. Bár a XVIII. századból is tudunk tengerikasról,

263 ez a paraszti gazdaságokban sohasem terjedt el, mert nem volt rá szükség. Azt a kis mennyiséget, amit termelnek és termeltek, a padláson, a kamrában, esetleg a ház eresze alatt felfűzve is el tudják tartani. A kukoricát a legegyszerűbb kézi eszközökkel morzsolják. Ujabban kezdenek a kézzel hajtott gyári morzsolok terjedni, a vetésterület nagyságának bizonyos megnövekedésével kapcsolatban. A Hegyköz kukoricatermelésének jellegét, terminológiáját tekintve dél, sőt inkább délnyugat felé kapcsolódik.

264 Ez magától értetődő, hiszen ez a növény dél felől terjedt, másrészt a termelés legészakibb területéhez tartozik, melyen felül már említésre méltó mennyiségű kukoricát nem találunk. A burgonya Ügy látszik, hogy a másik új kapásnövény, a krumpli, hamar meghonosodott a Hegyközben. A XVIII. századból ugyan mindeddig nem találtam termelésére vonatkozó írásos feljegyzéseket, de a hagyomány azt tartja, hogy a Hutákban megülő első betelepülők, amikor kiirtották az erdő egyegy darabját, a földbe először krumplit vetettek. Ezt látszik igazolni az is, hogy 1802-ben már elég gyakran találkozunk vele a Hegyközben.

265 1826-ban már minden községben általános volt a termelése, mert kilencedbe elég jelentős mennyiséget adtak belőle.

266 Fontosságát mutatja az is, hogy szántóföldön termelik és a többi kilencedköteles veteményekkel együtt emlegetik.

267 A legrégibb fajtájú krumplinak kék volt a színe, ezt kékkrumplinak vagy bivaly krumplinak, nevezték (Fr.), míg a nyíriek szilaj kékkrumpli néven emlegették. Hasonlóképpen régi fajtának látszik a podlevaki, erről azt mondják, ha kihúzták a földből úgy csüngött rajta az apró krumpli, mint a szőlő. „Tizenkettőt betett a szájába és még azt tudta mondani: Dicsérjük a Jézus Krisztust" — mondják róla Kishután. A veres és fejér krompélyt Kovácsvágáson ismerik; a pehely vagy pöhöly krumpli ugyancsak fehér színű és bőtermő hírében állott (Fr.). A melcer, melcel vagy melcse sárga, lyukacsos, szemcsés fajta (Kh., Ny., Fr) ma már csak az emlékezetben él. Az újabb fajták közül a Gülbaba, Ella, Margit, Holtman a legjobban elterjedt. Ezeken kívül termelnek szeszkrumplit is, nemrégiben pedig Merkur krumplihoz jutottak hozzá csere révén.