Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2018-2019 (Budapest, 2019)
Fülöp Éva Mária: A magyar bencés kongregáció erdőgazdálkodásának áttekintése (1848-1950)
erdészete egy-egy erdőtiszt vezetése alatt állt. A balatonfüredi fürdőigazgatónak egy segédtiszt (intéző vagy felügyelő) nyújtott segítséget hivatalos teendőinek végzésében. E gazdasági szakemberekből, továbbá a főapátsági erdőmesterből és a központi számvevőből állt a birtokok gazdasági tisztikara.30 Az erdészetek jövedelmezőségét vizsgálva emelkedést tapasztaltak a tihanyi és a zalavári esetében, de csökkenést a főapátságinál. Ezt az épülő Győr-Veszprém vasútnak a nagy erdőirtásokkal erős konkurenciát okozó hatása okozta.31 1898-ban felülvizsgálták a főapátsági erdők kezelésének üzemtervét.32 A főapát „szaktekintélyeket” kért a földművelésügyi minisztertől, hogy véleményezzék a főapátság birtokának némely gazdaságát és erdészetét.33 ERDŐGAZDÁLKODÁS A TIHANYI ÉS BAKONYBÉLI BENCÉS APÁTSÁGOK BIRTOKÁN A nagyságát és jelentőségét tekintve a főapátsági uradalom után következő, 1848 után mintegy 16 000 kataszteri holdas földbirtokkal rendelkező Tihanyi Bencés Apátság javai a Balaton északi partján Veszprém és Zala megyében, a déli parton pedig Somogybán terültek el. A bencés rendtörténet megfogalmazása szerint a monostor uradalmát „maga a természet osztotta két gazdasági kerületre”.34 A gazdaságtörténeti kutatásokban kétség kívül nagyobb figyelem irányult mindeddig a somogyi birtokrészre, köszönhetően a 18-19. század folyamán kiépült - és épületeiben napjainkig csaknem teljes egységében fennmaradt az uradalmi majorok képét megőrző Szántódpusztának.35 Az apátság somogyi jószágkerületében a mezőgazdálkodás központja Szántódpusztán, az erdészeté Endréden alakult ki. A Tihany központú zalai rész birtokait Tihany, Aszófő, Fülöpi, Kis-Szőlős, Örvényes (és 1886. évi eladásáig Tósok) birtokrészek alkották. A jobbágyfelszabadítást követő átállás nehézségeit mutatja a Tihanyi Bencés Apátság birtokain 1865-ben - a központi rendi gazdasági szer30 Az alkalmazottak, valamint a gazda- és erdőtisztek rangfokozata a következőképp alakult: a gazdaságoknál írnok (kezelőírnok), helyettes intéző, ispán, kasznár, számtartó; az erdészeteknél segéderdőőr, erdőőr, gyakornok, erdész, főerdész, erdőmester. 31 Az 1897. évi káptalan határozatai. Fehér Ipoly főapát. Pannonhalma, 1897. október 5. 32 „Egy 1890-ben kelt FM. rendelet értelmében mindazok az erdőbirtokosok, akiknek erdei az erdőtörvény 17. §-a alá tartoznak, üzemterveiket elsősorban a VKM.-nek [Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium] tartoznak bemutatni s minden, az erdőben tervezett változásra annak engedélyét kikérni. [...] a rendelet értelmében azon esetben, ha az irtásra kerülő erdő helyett másutt nem lesz erdősítés, az irtásból származó fának értékét törzsvagyonként kell kezelni.” Szentiványi Béla: A piarista kusztodiátus gazdaságtörténete. Budapest 1943. 291. 33 Említi az intézkedést PBFL FIT 1901/545. sz. főapát. Főapáti előterjesztés. Gazdászat. IV. Gazdasági kormányzat 34 Sörös Pongrácz: A Tihanyi Apátság története. Második korszak. Tihany mint fiókapátság. 1701- től napjainkig. A Pannonhalmi Szent-Benedek-Rend története. I-XII/A-B. Szerk. Erdélyi László. Budapest 1902-1912. XI. 284. 35 Fülöp Éva Mária: Szántódpuszta kapitalizmus kori agrártörténete. 1848-1945. Szántódi Füzetek IX. Sorozatszerk. Kanyar József. H. n. [1985.] 51
