Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2018-2019 (Budapest, 2019)

Szabó László: Adatok a cukorrépa hazai megjelenéséhez

esetében is. Az 1802-ben jogaiba visszaállított rend közel hatvanezer kataszteri holdon gazdálkodott. A műtrágyák üzemi szintű felhasználása a rend gazdaságaiban is - mint számos dunántúli nagybirtokon - a cukorrépa-termesztéshez kötődött. Termelése ugyan lényegesen költségigényesebb volt, mint a többi szántóföldi növényé, de a viszonylag magasabb befektetés nem járt olyan kockázattal, mint például a gabonák esetében, mivel a cukorgyárral kötött termeltetői szerződés garantálta a felvásárlási árat. A tiszti jelentések alapján kétségtelenül sikeresnek nevezhető ágazat a számvevői jelentésekben már korántsem volt ilyen egyértelmű. Rovara Frigyes, Eszterházy gróf jószágigazgatójának számításai szerint magyar holdanként 80 q termés alatt nem lehet jövedelmező a cukorrépa-termesztés, viszont a kerületek összesített termésátlaga csak 63,54 q volt magyar holdanként. A számvevői jelentés ellenére a következő évben több mint kétszer akkora területen vetettek a gazdaságban cukorrépát. Az 1890-es években látványos előrelépés történt a terméseredményekben. Még a legrosszabb eredménnyel záró tarjáni gazdaságban is 88 q volt magyar holdanként a termés. A további fejlesztések érdekében egységesítették a rend gazdaságaiban a cukorrépára vonatkozó kimutatásokat, külön rovatot kapott az istállótrágya, a szuperfoszfát és a thomassalak.18

A cukorrépa feldolgozása sajátos formában, de visszahatott a műtrágyázásra is. A cukorgyártás technológiai folyamata során keletkezik egy talajjavításra, műtrágyázásra használt anyag: a cukorgyári mésziszap. A cukorszörplé tisztításánál visszamaradó mésziszapbán a magas kalcium- (CaC03) tartalom mellett még foszfor - foszforsav formájában - is jelen van. A kiszárított mésziszap a többi műtrágyához hasonlóan műtrágyaszóróval volt kijuttatható. Jelentősége elsősorban a savanyú talajok javításában volt.19

A cukorrépa-termesztés másodlagos haszna az állattenyésztésben is megjelent. Betakarításakor a leveles répafej biztosította a tehenészetekben a nyári zöldtakarmányozás utolsó elemét. Rövid idő alatt nagy mennyiség keletkezett belőle, amit frissen nem lehetett feletetni, viszont a földön hagyott, szalmával letakart répafej sokat veszített a tápanyagtartalmából. Ennek kiküszöbölésére terjedt el a besavanyítással való tartósítás. A cukorgyári hulladékok között szereplő kilúgzott répaszelet is fontos takarmány volt. Szárazanyagtartalma viszonylag alacsony (6-7%), és a kilúgzás miatt ásványi anyagokban is szegény volt. A gyakorlatban foszforsavas mésszel történő kiegészítés után etették. A szárított cukorrépaszelet viszont már egyszerűbben kezelhető, jól tárolható takarmány volt. Etetés előtt ezt vízbe kellett áztatni.20

18 Szabó László Péter: Tápanyag-visszapótlás elmélete és gyakorlata a bencés gazdaságokban a 19-20. században. In: „ad vinum diserti...”. Monostori szőlő- és borgazdálkodás. Szerk. Dénesi Tamás - Csorna Zsigmond. Budapest 2009.164.

19 Enesei Dorner Béla: A kereskedelmi trágyák történelme, gyártása és használata. Budapest 1924.

20 Baintner Károly: Gazdasági állatok takarmányozása. II. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest 1967. 280.

198