Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2018-2019 (Budapest, 2019)
Szabó László: Adatok a cukorrépa hazai megjelenéséhez
Adatok a cukorrépa hazai megjelenéséhez SZABÓ LÁSZLÓ A nád- és a répacukor kinyerési technológiájának feltalálásáig a méz volt a legfontosabb édesítőszer. Jelentőségének megfelelően hosszú időn keresztül élvezett kivételezett szerepet az emberi táplálkozásban.1 A viaszgyertya nélkülözhetetlen része volt a keresztény liturgiának, de a kastélyokban és a szerény parasztportákon is a gyertyák szolgáltatták a fényt. A Kárpát-medencei méhészet jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a méz és a viasz az Árpád-kortól napjainkig jelentős exportcikk volt és maradt. Mint értékes és nem romlandó élelmiszer, Nyugat-Európa számos országába jutott el a magyar méz.2 Évszázadokon keresztül két alapvető módszerrel lehetett mézhez jutni. Eleinte az ősi zsákmányoló méhészkedés - tulajdonképpen mézrablás - gyakorlata volt jellemző. Később a hagyományos paraszti méhészkedés, ami már valódi gazdálkodást, a kasos méhtartást jelentette, szolgált a méz és viasz előállítására. A két módszer egymás mellett létezett, még a közelmúltban is elterjedt gyakorlat volt mind a mézrablás, mind a kasos méhtartás. A tradicionális méhészet fő termékeinek feldolgozására sajátos módszereket és eszközöket használó jellegzetes mesterségek (mézeskalácsos, gyertyamártó, gyertyaöntő) születtek.3 A cukornádból nyert cukor európai megjelenése után nem sokkal Magyarországon is ismert lett, de elterjedését és használatát eleinte korlátozta magas ára és nehéz beszerezhetősége. A 17. században már jelentősebb szerepet játszott a magyar háztartásokban a nádcukor, vagy korabeli nevén a nádméz. A jómódú családok megterített ebédlőasztalán helye volt a „nádméz porozónak” is. A cukorfogyasztás ünnepélyes alkalmakkor már általánosan elterjedt gyakorlattá vált.4 A méhészet 19. század elején bekövetkezett hanyatlásában a nádcukor általánossá válása is közrejátszott. Ennek ellenére a méhészet történetírói a visszalépés elsődleges okát 1 Szutórisz Frigyes: A növényvilág és az ember. Művelődéstörténeti kiadványok. Budapest 1905.106. 2 Kropf Lajos: Magyar viasz, arany és ezüst Flandriában a 13. század végén. In: Magyar Gazdaságtörténeti Szemle (1898) 237.; Takáts Sándor: Méz- és viaszkivitelünk a XVI-XVIII. században. In: Magyar Gazdaságtörténeti Szemle (1900) 474. 3 Szabadfalvi József: A magyar méhészkedés múltja. Debrecen 1992. 5. 4 Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században. Budapest 1896. 345. 193
