Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2018-2019 (Budapest, 2019)

Szabó László: Adatok a cukorrépa hazai megjelenéséhez

az addig azt erőteljesen támogató királyi kegy és kancellária figyelmének megszűnésében látták.5

A már mindenki számára elérhető cukor forrása egy új növény lett. A takarmánynövényként régóta elterjedt répa cukortartalmát Andreas Sigismund Marggraf német kémikus 1747-ben fedezte fel. Megállapította, hogy a répából nyert cukor azonos a nádból kinyerhető cukorral. Tanítványa, később utóda Franz Carl Achard folytatta a munkáját. 1784-től kezdett foglalkozni a magasabb cukortartalmú répa nemesítésével. Sikerült nemesített répájában 5-6% cukortartalmat elérnie. Ez a fajta lett a fehér sziléziai cukorrépa, a ma is ismert cukorrépa (Beta vulgaris ssp. vulgaris var. altissima) őse. 1799-ben kidolgozott egy ipari eljárást a répacukor kinyerésére, és ennek alapján, az ő irányításával 1801-ben megépült az első répacukrot feldolgozó gyár Sziléziában. A gyárak alapításának nagy lendületet adott az 1806-ban elrendelt kontinentális zárlat, ami a nádcukorimport ellehetetlenülését eredményezte. Feloldása után újra megjelent az európai piacokon a gyarmatokról beáramló cukor, de a fejlődést már nem lehetett megállítani. Az 1830-as évektől egyre nagyobb ütemben alapították az európai cukorfeldolgozó üzemeket.6

Hazánkban a cukorrépa, pontosabban a répából nyert cukor meghonosítása Tessedik Sámuel evangélikus lelkész, pedagógus és gazdasági szakíró nevéhez fűződik. Tevékenysége a mezőgazdaság számos területére kiterjedt, legismertebbek az eredményes szikjavítási kísérletei voltak. Az 1790-es években Kupfezellbe és Schnepfenthalba utazott gazdasági előadásokat hallgatni. Itt ismerte meg a répát és lucernát mint takarmánynövényeket. Innen hozatta az úgynevezett burgundi répamagot, melyet azután szarvasi kertjében termesztett.7 1796-ban ebből a répából — a nejével közösen otthon - egy göttingeni recept alapján állított elő cukrot. A későbbiekben már saját előállítású cukorral fedezte a szarvasi plébánia szükségleteit.8

Nagyváthy János, a Festetics-uradalom jószágkormányzója több munkájában is megemlíti a takarmányrépát. Nála mint téli fejőstehén-takarmány jelenik meg. Jelentőségét azzal indokolta, hogy a kukoricával vagy a krumpliszárral ellentétben a répával takarmányozott „svájtzeria” tehenei nem apasztottak el.9 Pethe Ferenc, a keszthelyi Georgikon tanára szintén foglalkozott a takarmányrépával. Az általa tehénrépának nevezett növényt alapvetően ő is fejőstehén-takarmányként említi, de újfajta hasznosításá5 Kócsi-Mayer Gyula: Méhészet-történeti vázlat, különös tekintettel Magyarországra. In: Méhészeti emlékkönyv. A német-, osztrák- és magyar-méhészeknek Budapesten, 1892. Szept. 13-án és folytatólag 14-én tartott XXXVII-ik vándorgyűlése és ezzel kapcsolatosan rendezett méhészeti kiállítás alkalmából. Szerk. Kozocsa Tivadar - Kócsi-Mayer Gyula. Budapest 1893. 83.

6 Wiener Moszkó: A magyar czukoripar története. A Magyar Czukoripar Szerkesztősége, Budapest 1897.

77 Wiener Moszkó: A magyar czukoripar fejlődése. Politzer Zsigmond és fia bizománya. Budapest 1902. 13.

8 Wellmann Imre: Tessedik Sámuel. Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest 1954. 89.

9 Nagyváthy János: Magyar practicus termesztő. Pest 1821. 94.

194