Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2013-2015 (Budapest, 2015)
Tanulmányok - Nagy Ágota: Parasztkertektől a gyógynövénykertekig
Több gyümölcsfa csoportba ültetett együttesét nevezték gyümölcsösnek. A telken szétszórt gyümölcsfaállományra ez nem volt érvényes. Szalagtelkes, csűrös településeknél a csűrök mögött alakítottak ki gyümölcsösöket. Kis telek esetén külső gyümölcsös telepítése volt szokásban.5 Magyarországon a gyümölcsöt és zöldséget a középkortól termesztették elhatárolt kertekben. A 18. század vége felé és a 19. század elején tűntek fel az első paraszti virágoskertek. Az itt ültetett virágok közül sok gyógynövény ugyanúgy a kolostorkertekben is virult. Kedvelt volt a rezeda, rozmaring, muskátli, bazsarózsa, gyöngyvirág, margaréta, nefelejcs, orgona, őszirózsa és krizantém. A parasztkertek szerkezetében az esetlegességnek sokkal nagyobb szerepe volt, mint a szakszerű kertészetekben. A véletlenül kikelő növényt, ha egy mód volt rá, meghagyták, ha később valamilyen hasznát látták. Ez a haszon a legkülönbözőbb lehetett. A gyümölcsfák és cserjék, a zöldség-, gyógy-, dísznövények mellett gyakori volt, hogy meghagyták az árnyat, tűzi-, és épületfát adó, állati takarmányt biztosító növényeket. Emellett jellemző volt az is, hogy az egyes kerti egységekben a legkülönbözőbb csoportba tartozó növényeket ültették: virágos kiskertbe zöldségféléket, gyümölcsfákat, zöldséges kiskertbe díszcserjéket, de az is sokszor előfordult, hogy a gyümölcsösben kerítettek el egy részt a zöldségféléknek.6 A KOLOSTORKERTEK JELLEMZŐI Egyes vélemények szerint a kolostormozgalom talán nem nagy túlzással a kertben született. Nagy Theodor apátról jegyezték fel, hogy szerzetesként celláját gondosan ápolt kertbe építette.7 A kolostorokhoz tartozó úgynevezett kolostorkertek jelentős szerepet töltöttek be a világi kertkultúra kialakulásában, akár parasztkertekre, akár főúri kertekre gondolunk. A korai kolostorkertek növényei, ágyásainak formája sok esetben az ókori itáliai parasztkertekéhez hasonlít. A korabeli római kertészeti írók munkái (például Columella) ezt megerősítik. Tehát a kolostorkertek egyrészt megőrizték, másrészt továbbfejlesztették az egyszerű kertek növényvilágát. Az évezredek során megtapasztalt ismeret, ami a növények díszítő, gyógyító, vagy élvezeti tulajdonságaira vonatkozik, mindenhol érvényes, elég egymástól átvenni ezeket. A kolostorokban folyó magas szintű tudományos kutatás, az ismeretek állandó bővítése, a lehetőség arra, hogy egy-egy témában alaposan elmélyedjenek a szerzetesek, emeltebb szintű tudásanyag megszerzését és átadását tette lehetővé. A szerzetesrendek földrajzi elterjedése szintén nagy segítség volt a növények minél szélesebb körben történő megismertetéséhez. A középkori és újkori kolostorkertek több szerepet is elláttak: a gondolkodás, elmélyedés színhelyéül szolgáltak, helyet adtak a zöldséges, gyógynövény, és gyümölcskertnek, valamint gazdasági udvarként is működtek. Gyakran itt fogadták a vendégeket is. A kolostorkertek tehát nem csupán az úgynevezett gyógyfüves kerteket jelentik, hanem minden egyéb kertet is melyre az életünk (majd halálunk) során szükség lesz. A temető többnyire egyben 5 Holló László: Népi növény- és kertkultúra. Kérdőívek és gyűjtési útmutatók. Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Szentendre, 1981. 2-3. 6 Holló László: Népi növény- és kertkultúra. Kérdőívek és gyűjtési útmutatók. Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Szentendre, 1981. 5. 7 Herczeg Ágnes: A bencések szerepe a kerttörténetben és tájalakításban http://orszagepito.hu/sites/all/files/orszagepitohu/lapszam/2005-4/2005-4.pdf (megtekintve: 2014. 03. 10.) 50
