Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2013-2015 (Budapest, 2015)
Tanulmányok - Tóth József: Víz és ember a Szévíz patak középső folyásánál. Egy zalai mikrotérség jellegzetességei
uradalomhoz tartoztak és a Zalaszentmihályra vezető útig terjedtek. Ennek hídjától délre már ismét két ágra szakad a víz, a keleti a „Canal” nevet viseli, amelyen meglepő módon déli folyásirány van jelölve (manapság végig északi irányba folyik a Zala felé). Nem messze innen tóvá szélesedik a víz. Valószínűleg más-más személy rajzolta a tavat ábrázoló a szomszédos térképoldalakat, mert a nyugati rész sötétebb kékkel van jelölve és „Sie Wisz” nevet viseli, míg a keleti rész világosabb kékkel van festve és a „Séeviz” név olvasható rajta. Ugyanez a neve a tőle keletre található zölddel jelzett területnek, amely valószínűleg időszakosan vízzel borított terület lehet, mert a keleti határán egy másik csatorna ág van kékkel jelölve (szintén déli folyásiránnyal), amely a zalaszentmihályiak házhelyeivel („Belső telek”) határos. Itt végét ért a tó, és a szentmihályiak délebbre fekvő parcelláira („Mesemonu”, „Magyarosaiba”, „Kender földek”) merőlegesen fut egy csatorna ág, amely valahol a Pötrétei határnál véget ér a „Sihai dűlőnél”. Ezzel párhuzamosan nyugaton a „Canal” több ágban folytatódik a Széchenyiek Barnakpusztai és Sínkéi földjeinél. Sajnos nem tudjuk tovább követni délre a Szévíz vonalát, mert ezek a térképlapok egyelőre még hiányoznak. A kataszteri térképek alapján is megállapítható, hogy a Szévíz alsó és középső folyásánál nagyobb birtoktesttel egyedül a Széchenyi család rendelkezett, ezen kívül jellemzően csak jobbágytelek méretű parcellák láthatóak. Érdemes megjegyezni, hogy a Festeticsek keszthelyi ágának kemendi uradalmához tartozó falvai (Kemend, Kispáli, Nagypáli, Ollár, Petőhenye, Ördöghenye, Pozva, Szentiván, Szentlőrinc, Szepetk, Zalaistvánd) is a közelben voltak, azonban ezek nem a Szévíz, hanem közvetlenül a Zalába folyó patakok vízgyűjtő területére estek. A Szévíz felső folyásánál is voltak a családnak érdekeltségei, melyeket Tolnai Festetich Pál gróf szerezett meg az 1770-es években, így Sárkánysziget, Alsóhahót, Fakos, Felsőhahót területén volt birtokos a család.29 Festetics Pál a maga és utódai számára Hahót kegyuraságát is megszerezte, melyet javadalmával együtt a keszthelyi plébániához csatolt. Nagyobb birtokai voltak a környéken még a Zalavári Apátságnak, amely Csács és Bozsok területén (ma Zalaegerszeg városrészei) főleg erdőterületekkel rendelkezett. A Kapornaki Apátság pedig Vöcköndöt birtokolta a Szévíz vízgyűjtőjéből, míg ettől keletre majdnem egy tagban nagyobb területei voltak. A vizsgált területen tehát jellemzően nagyobb birtoktestek helyi uradalmai és paraszti kisbirtokok váltották egymást mozaikszerűen. Utóbbiakhoz sorolhatóak azon birtokok is, amelyeket kisnemesek bírtak. A települések neveiben (Alsónemesapáti, Nemesapáti, Nemeshetés, Nemessándorháza, Nemesszentandrás) is látható, hogy gyakoriak volt a környéken a jobbágyoktól elkülönülő, jogilag nemes, de valójában kisparaszti életet élő közösségek. Ez sajátos tulajdonformával, a közbirtokossággal (compossessoratus) volt jelen, ami egy közös vagyonkezelő szervezetet jelentett, a mai részvénytársasághoz hasonló módon meghatározott tulajdonrésszel bírtak a családok. A közbirtokosság jövedelmeiből ennek arányában részesültek, illetve a döntéshozatalban is eszerint vettek részt. A nemeshetési közbirtokosságnak például nemcsak földjei voltak, hanem rendelkezett vásártartási joggal is, és többek között a mai Búcsúszentlászló területen ingatlanokkal is rendelkezett, például kocsmával, lakóházakkal, és egyéb épületekkel, amelyeket bérbe adott. A történeti Magyarországon a 18. század elején majdnem minden nyolcadik község ilyen úgynevezett kuriális faluközösséget 29 Sin Aranka - Breinerné Varga Ildikó (szerk.): Magyarország történeti helységnévtára. Zala Megye (1773-1808) KSH Budapest, 1996. II. kötet 421-422. 285
