Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2013-2015 (Budapest, 2015)
Tanulmányok - Farkas Gyöngyi: Termelőszövetkezetek elleni tüntetések 1953 nyarán. "Nem hallgatunk a kommunistákra, mert miénk a hatalom, mi rendelkezünk."
kozatokat, és te add ki, mert addig nem megyünk el innen, nem fogunk mindég ide járni.”86 - fogalmazta meg idősebb Pócsik Kálmán a nyírbátori tüntetők követelését. A Farkasnak szánt szerep egyszerre valósította volna meg a téeszbe kényszerített gazdák két törekvését: elégtételt szerezni maguknak és megbüntetni a kollektivizálásért felelőssé tett személyt. A fogva tartott és kiéheztetéssel fenyegetett brigádvezető is érezhette a tőle várt tett jelképes tartalmát és ellenállt az erőszaknak: nem adta elő a nyilatkozatokat, és arra sem volt hajlandó, hogy miután a tüntetők feltörték a nyilatkozatokat tartalmazó szekrényt, szétossza az iratokat a jelenlévők között. „A nyilatkozatot erőszakosan kivették a szekrényből és az asztalra dobták, aztán a tömeg körülfogta az asztalt és mindenki kereste a maga nyilatkozatát.”87 Közös jellegzetessége a megmozdulásoknak, hogy a tüntetők csak a legvégső esetben folyamodtak ahhoz, hogy saját maguk szerezzék meg és osszák szét a nyilatkozatokat. Úgy tűnik, hogy önmagában a dokumentum birtoklása nem volt elég számukra, a „visszaadás” gesztusát is igényelték mellé. Ebben az esetben nem a szimbolikus jóvátétel óhaja befolyásolhatta cselekedeteiket, hanem inkább az a vélekedésük, hogy az a darab papír akkor jelenti csak ténylegesen is a téesztől való megszabadulásukat, ha a hatalom képviselőitől kapják vissza. Még akkor is, ha a hatalom ezt kényszer hatására teszi. A tüntetők ebben az esetben minden bizonynyal a kollektivizálási kampányok során alkalmazott szervezési módszerek analógiájára cselekedtek, ahol szintén nem a tényleges szándék számított, hanem az azt jelképező cselekvés (a belépési nyilatkozat aláírása) megtörténte. A kikényszerített aláírás a belépési nyilatkozaton a hatalom szemében egyenértékűvé vált a téesztagság vállalásával. A tüntetők viselkedésének alakulásában nyilvánvalóan nagy szerepe volt a félelemnek is. Egyes községekben ( például Nyírbátorban) kevésbé tartottak a hatalom megtorló intézkedéseitől, más helyeken jobban. Összegyűlni, tiltakozni, kiabálni - a szembeszegülésnek ezeket a formáit több községben még lehetségesnek tartották az adott szituációban, a „hivatalos papírok” önhatalmú elvételét viszont már nem ( az azokat őrző szekrény feltöréséről nem is beszélve). A szabályszegéstől, a hatalom által kijelölt korlátok átlépésétől való félelem jó példája a nyírcsászári eset. Nyírcsászáriban ugyanis a tszcs elnöke, akit bár a járási tanács elnöke arra utasított, hogy „semmilyen körülmények között”88 ne adja ki a nyilatkozatokat, mégis felajánlotta a tüntetőknek, hogy ha valaki vállalja a felelősséget a nyilatkozatok kiosztásáért, annak odaadja a szekrénykulcsot. Július 10-én este nem volt senki a 300 tüntető között, aki ezt meg merte volna tenni. „A tszcs elnök a tömegnek megmondotta, amennyiben valaki is vállalkozik arra, hogy kinyitja a szekrényt és kiosztja a nyilatkozatokat, az jelentkezzen és ő minden további nélkül odaadja a kulcsot részére. Erre Simon János tszcs-tag jelentkezett, de nem tette meg, hogy átvegye a kulcsot, így a tömeg, mivel a tszcs elnök is eltávozott, hamarosan szétoszlott.”89 Másnap is csak egy ember volt, aki vállalni merte a kiosztással járó felelősséget, amelynek súlyát a téeszelnök magatartása - valószínűleg ügyes taktikázása - nagyon megnövelte. A kulcsot átvevő kétlaki diósgyőri munkás „vakmerő” tettét hangos éljenzés-86 Uo. 22. Feljegyzés id. Pócsik Kálmán kihallgatásáról, Nyíregyháza, 1953. júl. 13. 87 Uo. 14. Feljegyzés ifj. Pócsik Kálmán kihallgatásáról, Nyíregyháza, 1953. júl. 13. 88 ÁBTL V-105930. 23. Rojnik István tanú kihallgatási jegyzőkönyve, Nyírcsászári,1953. júl. 11. 89 Uo. 13. Agócs Mátyás áv. hadnagy jelentése a nyírcsászári eseményekről az ÁVH Szabolcs-Szatmár megyei Osztályának, 1953. júl. 12. 265
