Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2013-2015 (Budapest, 2015)

Tanulmányok - Farkas Gyöngyi: Termelőszövetkezetek elleni tüntetések 1953 nyarán. "Nem hallgatunk a kommunistákra, mert miénk a hatalom, mi rendelkezünk."

A tüntetések verbális jellegzetessége volt az is, hogy a tüntetők kisajátították a megszólalás jogát. A hozzájuk beszélni kívánó vezetőket (többnyire a járási vagy a megyei központból a „rendcsinálás” szándékával érkező funkcionáriusokat) sokszor nem engedték szóhoz jutni. Nem csupán azért tették ezt, mert tisztában voltak a beszélők céljaival. Az elhallgattatás szimbolikus aktusával dominanciájukat is kifejezésre juttatták: „Nem hallgatunk a kommunistákra, mert miénk a hatalom, mi rendelkezünk.”77 78- kiabálta Nyírvasváriban a tömeg.

Biriben a tömeg közé keveredő járási párttitkárt nemcsak beszélni nem engedték, de fizikailag is bántalmazták: „fojtogatták”, a „földre tiporták”, elgáncsolták. A vele lévő egyik pártaktivistát pedig ütlegelték, taszigálták. Feltételezhető persze, hogy ezek az állítások szándékosan erőszakosabbnak mutatták be a tömeg viselkedését, mint amilyen ténylegesen volt. Az „indokolatlan” agresszióról szóló történetek ugyanis azoknak a járási vezetőknek a vallomásából származnak, akik végül is - engedve a tömeg nyomásának - kiosztották a belépési nyilatkozatokat. Utólagos védekezési stratégiájuk része lehetett az „életveszélyes szituáció” verbális megkonstruálása. A tettlegességgel vádolt tüntetők tagadó vallomását is erősen befolyásolhatta az a félelem, hogy a hivatalos személyek bántalmazását, főleg ha azok a fő politikai hatalmat testesítették meg, szigorúbban büntetik. Félelmük nem volt alaptalan, ahogy ezt a nyíregyházi államügyészség Bakati Mihály, biri lakos elleni vádirata is bizonyítja. A vádirat érvelése szerint Bakati azzal, hogy a járási párttitkárt elgáncsolta és fojtogatta „... pártunk funkcionáriusait és ezen keresztül a pártot a politikailag kevésbé tájékozott falusi dolgozó tömegek előtt közmegvetésnek tette ki.”79 A „közmegvetés” előidézése egyébként lehetett valódi motivációja is a tömeg látszólag öncélú agressziójának. Tettükkel nevetségessé akarták tenni, kiszolgáltatott helyzetben akarták látni a hatalom korábban „érinthetetlen” képviselőit.

Más esetekben a tüntetők által alkalmazott fizikai erőszak valamilyen explicit cél elérését szolgálta. Aporligeten például a járási tanács pénzügyi osztályának vezetőjére - akit kezdetben még beszélni is engedtek - akkor támadtak csak rá, amikor úgy gondolták, hogy a belépési nyilatkozatokat őrző szekrény kulcsát titokban ki akarja csempészni a tanács épületéből. „80 fő kordont alkotva körülöttem felszólítottak, majd kezemet csavargatva, ruhámat tépve akartak meggyőződni, hogy a...szekrénykulcs nálam van-e.”80 - mondta az érintett.

Az olyan erőszakos akciók is, mint a hatalom épületeinek „elfoglalása”, a bent tartózkodó személyek fogva tartása és a belépési nyilatkozatokat tartalmazó szekrény feltörése tudatos stratégia részei voltak. A továbbiakban a nyírbátori téesz-iroda „ostromának” példáján kísérlem meg közelebbről is bemutatni a kollektív erőszak egyik megjelenési formáját.

Nyírbátorban, a járási székhelyen július 8-án szerda este 9 órakor gyülekeztek az emberek a tszcs irodája előtti udvaron, azzal a céllal, hogy megszerezzék a belépési nyilatkozatokat. Az épületben éppen párttaggyűlést folyt, ami azt jelentette, hogy együtt volt a tszcs egész vezérkara (az elnök, a párttitkár, az agronómus). Rajtuk kívül ott volt még Farkas István (helyi születésű, 47 éves, munkásnak mondott)

77 ÁBTL V-108624.51. Száraz János tanú kihallgatási jegyzőkönyve, Nagykálló, 1953. júl. 16.

78 ÁBTL V-112454. 21. Murnyák József tanú kihallgatási jegyzőkönyve, Nyírvasvári, 1953. júl. 10.

79 ÁBTL V-108624. 80. A nyíregyházi államügyészség vádirata Bakai István elleni.

80 ÁBTL V-108558. 5. Major József áv. százados jelentése az ÁVH Szabolcs-Szatmár megyei Osztályának Erdei Miklós aporligeti lakos lázító magatartásáról, 1953. júl. 12.

263