Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2011-2012 (Budapest, 2012)
Tanulmányok - Csoma Zsigmond: Az első magyar nyelvű, erdélyi református lelkész által írt kertészeti szakkönyv (1669)
jön. De a hivatkozott ókori szerzők és orvosdoktorok munkáiban megbízott, Ők egyféle garanciát, mondhatnánk túlzott garanciát is jelentettek számára.3 Meg is fogalmazta és papírra is vetette, „...én-is merem mondani kuelsoe... kert ékeffégére s holmi betegeskedéfek ellen való job koenyvet ennél Magyar Orfzágunkban Orvos Doctorok s patikák nem igen vadnak”, ezért is tartotta szükségesnek a könyv lefordítását és megjelentetését magyar nyelven: „...fzuekseges-is volt erre nézve ily koenyvet valaha Magyari nyelven Írni...” - mint ki is hangsúlyozta.4 A könyv fordítása során jött rá, hogy mennyi terminológiai hiány, nehézkesség adódott, illetve a tájékozatlansága milyen nagymértékben nehezíti a könyv magyarra fordítását. Meg is jegyezte tapasztalatai alapján: „...Mennyi munkával eshetet penig ez ko'nyvnek forditáfa, ebben az Orfzagban igen kevés ember itilheti-meg egyéb, hanem a ki meg-gondollya, az igen koez-befzédben ritkán forgot itlévő, s dictionáriomban-is fel nem találtatot fzoknak fokaságát, és az ki vagy egy, vagy két közepe táján való levelét, s néhol néhol rythmufokkal-is amint itt vagy máfut fordítani kezd.”5 Valóban sokat küszködhetett, hiszen 526 oldalas monumentális könyve tartalomjegyzéke is imponáló téma- és részletgazdagságról árulkodik. Az első könyv a (virágos) kert készítésével, hasznával, a vetemény előkészítésével, a (virágmag)vetés és az ápolás munkáival, eszközeivel, és igen részletesen a növényvédelem kérdéseivel foglalkozik mintegy 39 oldalon. A könyv második része, fordítása a kerti veteményekkel (a salátával, káposztával, petrezselyemmel, céklával, vad salátával, endíviával, a spárgával, a sóskával, a macskatövissel, a hagymákkal (pór-, fok- és vereshagymával), a kabakosokkal (tök, uborka, dinnye), a kerti articsókával foglalkozott.3 4 * 6 Természetesen a kerti virágokat is említette (rózsát, liliomot, violát), de a fűszernövényeket sem hagyta ki, így a köményt, a bazsalikomot, a zsályát, a levendulát, a majoránnát, az ürmöt a nem fűszerekként használt eper, szeder és ribizli mellett.7 A könyv harmadik részében a gyümölcsfákkal foglalkozott. Az oltási módokat, az alma, a körte, a birsalma, a cseresznye, a barack, a naspolya, a berkenye, a dió, a mandula, a pomogránát (gránátalma), sőt a citrom, a narancs, a fügefa, az olajfa, valamint a bodza termesztését ismertette részletekbe menően.8 Érdekes, hogy a napraforgót, mint újvilági növényt is említette és leírta hasznát.9 Az oltásról szóló részben a könyv fordítója az eredeti reneszánsz szerzőt követve sok ókori mezőgazdasági szerző véleményét tolmácsolta (Vergilius, Columella, Plinius, Palladius, Peter Crescentius, Pontanus).10 Egy érdekességre is felfigyelhetnek a mai olvasói. Már a reneszánsz szerzőnek, Mizaldnak (Mizaldus) is feltűnt a 16. század második felében, majd pedig a fordító erdélyi lelkésznek is, hogy a gyümölcsfa oltások tekintetében az ókori szerzők sokszor egymásnak is ellentmondóan nyilatkoztak. Nadányi könyvfordításában a 262. oldaltól Aisklepios „Alexikepus” Mizald (Mizaldus) által feldolgozott Orvoskert című munkáját dolgozta be a Kerti dolgok leírásába. Ebben a fejezetrészben ismét és erőteljesen a növények orvosi hasznait említette, ugyanúgy, mint Mizald másik könyvéből, amely az utolsó fordítást jelzi 3 Nadányi János 1669.4. 4 lm. 5. 3 lm. 5. 6 lm. 42-90. 7 lm. 90-119. 8 lm. 119-196. 9 lm. 12. és 373. 10 lm. 196-223. 78
