Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2011-2012 (Budapest, 2012)
Tanulmányok - Csoma Zsigmond: Az első magyar nyelvű, erdélyi református lelkész által írt kertészeti szakkönyv (1669)
az erdélyi lelkész könyvében „A Kerti gyu'moicso'knek, parajoknak, gyökereknek, fzoeloeknek...” címmel. Ez a rész a szőlő-borleírást tartalmazza részletesen a nagy könyvfordításában.11 Nadányi János, aki körül számos botrányos jelenetnek lehettek szemtanúi erdélyi kortársai (a tanítási-oktatási módszerei és a tanárkollégáihoz való rossz emberi viszonya miatt, érdes modora révén), mentegetőzve kéri a fejedelemnét, hogy ne őt gyalázzák a könyvért, hanem fogadják ezt így el, amíg valaki jobbat nem ír. Valószínűleg a fordítás közben jött rá, hogy az a könyv, amin fordítóként dolgozott, nem a legújabb, legértékesebb, a legmodernebb, legtanulságosabb. Bornemisza Annának ugyanis, a későbbi szakácskönyv fordíttatónak,12 a 16. századi Mizald kertészeti könyvek lefordíttatására meghatalmazást adó fejedelemnének, a könyvekre Gilanyi Gergely hívta fel a figyelmét. Gilanyi (Ghillányi, Gillanj) Erdélyben Teleki Mihály előtt a fejedelmi tized főárendátora volt, Apafi fejedelem sógora.13 A főárendátor feladata a fejedelemkori tizedszedés megszervezése és végrehajtása volt. A vagyonos főárendátor becses könyvtárral is rendelkezett, ismerhette Mizald könyvét, nem véletlen, hogy ezt alapműként javasolta a fejedelmi udvarban. Mindezek alapján vállalta az erdélyi fejedelem felesége a fordíttatás és a kiadás költségeit, megbízva Európát járt rokonát, Nadányi Jánost a könyv magyarra történő fordításával. A fordító, a kertészkedéshez nem értő lelkész, mentegetőzött ugyan, hogy hivatkozásokat nem használt, de „...az Deák fzót-is belé írtam,...”, mint említette, mert a fordítás nehézsége és a virágok nevei, a szaknyelvi „...micsoda fuenek..” említése, a neveiknek visszaadása, azonosítása így is sok feladatot rótt rá, és a jegyzeteléssel még terjengősebbé vált volna a fordítása. Kérte is a fejedelemnét, hogy oltalmazza könyvét az igaztalan támadásoktól, így a szerzőt-fordítót is védje meg. A könyve előszavát 1669. január 29-én Nagyenyeden fejezte be, de Kolozsvárt jelent meg Nadányi könyvnyi vastagságú fordítása. Epés epilógusként külön oldalra szedetve írta a könyv elején: „Nem minden olvasó, s halgatonak teczem, Nem minden olvasó, s halló teczik nékem." A kész fordítást az év május 5-én adhatta át a nyomdának négy hónapi fordítás után,14 azzal az óhajjal, hogy a könyve mielőbb megjelenhessen, illetve a diplomáciai kötéltáncot járó Erdélyben a fejedelemné és az ország, mint írta: „...ez haza továbra-is meg-tarthafsék: s gyarapodhafsék, és orfzágoftul csendefségben való megmaradáft reménlhefsu'nk.”15 A fordítással ugyan négy hónap alatt készen volt Fogarasban, de a fordítás megkezdése elhúzódott, Bornemisza Anna ugyanis 1666-ban adta a megbízatást a fordításra. Lehetséges, hogy Lippay János 1664-ben, majd 1667-ben megjelent Posoni kertje, amit valószínleg nem rögtön, hanem kis lemaradással vettek tudomásul Erdélyben, lassíthatta a Nadányi-féle kertészeti könyv megjelenését. A korábbi nyomdában ugyanis majd két évig állt a könyv kinyomtatása. A fordító erdélyi lelkész meg is fogalmazta, mintegy nyomatékot adva fordításának, hogy - ha esetleg Lippay kertészeti könyvét ismernék is - Erdélyben is legyen egy kiadvány, ami a szép és illatos virágokat termesztő gazdálkodási területtel, ággal foglalkozik:....adgya Iften hogy ily koezoenséges jóra való koenyvnek valóságos hafznat-is a mi Orfzágunkban 11 lm. 489-492,495-526. 12 Max Rumpolt 16. századi szakácskönyvét fordíttatta le Készéi Jánossal, amely szakácskönyv 1680-ban meg is jelent. 13 Ezt az azonosítást Tüdősné Simon Kingának köszönöm. Vö. még: Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára XIV-XVII. század. Bp. 1993.402., „...föllyeb meg jrtam Gillanj Gergely Fö Arendator..” Főárendátor. In: Szabó T. Attila: Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár. IV. Bukarest 1984. 14 Nadányi János im. 526. 15 lm. 7. 79
