Estók János (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2008-2010 (Budapest, 2010)
Nagy Ágota: A paprikatermesztés eszközei a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban
Legkorábban Szeged környékén indult meg a paprika termesztése az 1700-as évek közepén. Ezzel csaknem egy időben kezdődött a Kalocsa környéki fűszerpaprika-termesztés is. A kezdeti időszakban jelentős különbség mutatkozott abban, hogy Szeged környékén a korábbi időkben dívott dohánytermesztés tönkremenetele után az addigi dohánykertészekből alakult ki a paprikatermesztők csoportja, a kalocsai Sárköz népénél viszont a kertészkedés új ágaként lépett be a vörös- és fokhagyma termesztése mellé a paprikatermesztés.12 Szeged környékén a hidegágyi palántanevelés volt általános, míg Kalocsa vidékén inkább a takarással védhető langyoságy terjedt el. A Kalocsa vidéki paprikatermesztés kezdetben Bátya, Foktő, Fájsz, Érsekcsanád, Úszód, Géderlak homokos, löszös laza talajain alakult ki. Az itteni hagyományos termesztés eszközeit Simonyi Jenő 1882-es földrajzi leírásából alaposan megismerhetjük.13 Bárth János is az ő szavaival közli: „A dunamenti helységekben a konyhakertészet uralkodik. A fajsziak a paprikatermelésből gazdagok, csaknem kizárólag azt termelnek. A paprikát ők maguk törik meg famozsárban, amit külünek neveznek, de őrletik is a szárazmalomban, milyen van húsz is a helységben. Őrletnek paprikát a magjával - akkor fehéres és erős, vagy magja nélkül - akkor pirosabb és gyengébb. A megőrölt paprikát finom rostán megrostálják, és a rostában maradt rész újra a garatba megy őrlés alá. Ezt addig teszik, míg a rosta mindent át nem ereszt. Minden udvarban van 2-3 méter széles és 5-6 méter hosszú, alacsony sövénnyel kerített hely, némely udvarban 2-3 is. Ott növesztik a paprika palántát. Rendesen befedik a palántás ágyat hálóval, hogy a baromfi kárt ne tegyen benne. Nemcsak Fajszon, hanem a környéken mindenütt sok paprika terem, pedig első rendű. A kalocsai piacon úgy állnak hetivásárkor az eladók a paprikával (mind aszszony), mint máshol a gabonával.” A szegedi termesztés ősfészke a szegedi Alsóváros, illetve Röszke, Szentmihálytelek, valamint a szegedi tanyavilág déli, alsóvárosiaktól benépesült része, főleg a Feketeszél, Domaszék, Nagyszéksós, nyugatra pedig Zákány, Mórahalom. Bálint Sándor - mára már klasszikussá vált — „A szegedi paprika” című könyvében mindenre kiterjedő leírását adja a paprika termesztésének.14 A termelés két fő részből áll: a ház körüli palántanevelésből, illetve a szántóföldi művelésből. A családi összedolgozás példáját követhetjük nyomon a termesztés egyes mozzanatait megfigyelve. A legapróbbtól a legidősebbig mindenki kivette a részét a munkából. A magot az e célra külön rakott, legszebb, legegészségesebb csövekből teszik félre a palántázáshoz. Ezt magnakvaló paprikának, röviden magnakvalónak hívják. A megfelelően előkészített, áztatott magot az előző ősszel megtrágyázott területre vetik el. Az útalómadzag segítségével, mely 8-16 m hosszú, két végén hegyes végű botra kötözött zsineg, kijelölik az ágyakat. A nem egészen egy méter széles ágyak között 20-25 cm széles művelőűt marad, ahonnan a későbbiekben a növényápolási munkák (kapálás, locsolás, gyomlálás) elvégezhetők.15 A kapálás után a földet vastag fogú gereblyével egyengetik el, majd a tapicskoló segítségével kíméletesen ledöngölik, hogy egyenletesen sima legyen. A tapicskoló egy nyélre rögzített, 25x60 12 Somos András: A paprika. Magyarország Kultúrflórája. 13. füzet. Budapest, 1985. 46. 13 Bárth János: A Kalocsa környéki ártéri kertek. In: Agrártörténeti Szemle, XVI. 1974. 223. 14 Bálint Sándor: A szegedi paprika. Budapest, 1962. 43. 15 Uo. 44. 86
