Estók János (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2008-2010 (Budapest, 2010)
Nagy Ágota: A paprikatermesztés eszközei a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban
cm-es vízszintes deszkalap. Ha a föld nagyon száraz, magvetés előtt meglocsolják. 10 m2-re 1 liternyi csírásmagot számítanak.16 A vetést locsolás és trágyázás követi. A palánta 7-8 hét alatt fejlődik ki. Az éjszakai fagyok ellen az ágyak között olykor tüzet raktak, vagy kukoricaszárral, gyékénnyel, szalmával hintették be az ágyakat. A palántaágy szélébe egyéb zöldségfélét (karalábé, paradicsom, saláta) vagy kukoricát vetettek. Ezek a palánta felszedése után helyben maradva hoztak termést. Május második felétől kerül sor a paprikaültetésre vagy rakodásra, mely a termesztés egyik legjelentősebb mozzanata. Általában június közepére végeznek vele, „ezen túl már nem érdemes, mert eljárt rajta az idő.” A paprikapalánta akkor alkalmas az ültetésre, ha hasilevele (legalsó, legelőször sarjadzó két sziklevele) elsárgul, és nyolcadik levele is kihajt. A palántákat késő délután kell felszedni, az ültetést megelőző napon. A szedés kisszéken ülve, vagy guggolva történik, egy vizes zsákdarabbal bélelt keskeny peremű nagyméretű ládába, a „kole”-ba. A kole szélessége egy méter, hossza két méter, magassága 15-20 cm. A palánták gyökere a vizes zsákra kerül, így frissen marad ültetésig. Éjszakára a szabadban marad, jól belocsolva. Hajnalban veszi kezdetét az ültetés, ahol mindenki, aki csak tud, dolgozik, mivel fontos, hogy minél gyorsabban földbe kerüljön a növény. A palántázás az utalással kezdődik, melynek eszköze az útalógereblye. Ennek segítségével a földet először hosszában, majd keresztben fölgereblyézik. A nyomvonalak kereszteződése jelöli ki a palánta helyét, melyet a lukfúróval vagy lyukfúróval előkészített lyukba helyeznek. Eső után ez gyorsan megy, száraz időben azonban a locsolás igencsak meglassítja a munkálatokat, mivel minden egyes előkészített lyukba bele kell locsolni. A paprikatövek hosszában 50-60 cm-re, székében 30-40 cm-re vannak egymástól. „Magához az ültetéshez rakok, rakodók, paprikarakodók és hányok, palántahányók kellenek. A palántarakás a legfárasztóbb munkák egyike. Egész nap megtört derékkal kell dolgozni. Csak életerős fiatal férfiak, nők bírják, de a rakodás végére lefogynak ők is. [...] A hányok egy-egy hónalj nedves gyökerű palántát vesznek ki a kőiéből és 3-4 szálanként az útalóval kijelölt hely baloldalára szórják, hogy a rakónak kezére essék, és vigyáznak, hogy az egyes szálak ne hulljanak szét. Ez a haladást késlelteti. Mindig csak 5-6 tővel előzik meg a rakót, mert különben a palánta gyökere felszáradna. A rakónak saját fúrúja van, amelynek fogásához a keze már hozzászokott. A fafúrút félórával a munka előtt be szokták áztatni, hogy ne törje annyira a markukat. Ezt a paprikaültető fúrót bognár faragja, a hegyét olykor vékony acéllal burkoltatják be a kovácsnál. [...] Régebben használatos volt a bulgárfúrú is, amely nem két darab fából: hegyből és fogóból van összeesztergályozva, hanem sokkal egyszerűbb: egy darab, könnyen megmarkolható görbe fa, amelynek hosszabb vége ki van hegyezve.”17 A locsoláshoz szükséges vizet kancahordóban (tető nélküli hordó) szállították a helyszínre, amiből a vízmerő cserpákkal vették ki a vizet. Ahogy a szükség kívánta, a rózsás vagy a rózsátlan locsolót használták az egyes munkafázisoknál. A palántázásra előkészített lyukba rózsátlan locsolóval, a gyenge, fiatal palántákra az enyhe permetet adó rózsás locsolóval kellett a vizet kijuttatni. Az ültetés után 3-6 nap múlva következik a pótlás vagy fódozás, a sérült, elszáradt palántákat pótolják ilyenkor. Rá egy hétre beszélünk újításról, azaz első kapá16 Uo. 45. 17 Uo. 51. 87
