Estók János (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2008-2010 (Budapest, 2010)
Székelyhidy Iván: A magyar halászat múltja
foglalkozásuknak tekintették a halfogást. Szerszámkészletük szükségessé tette az állandó készültséget, melyek megfelelően elhelyezve szinte maguktól fogták meg a halat (véghorog, lábóhorog, varsa, kolomposhorog stb.). Ezek elrakása és felnézése azonban naponta ismétlődő feladatot rótt a halászra. A kishalász szerszámkészletét, az ideális darabszámokat nem szabályozták. Csupán annyi általánosítható a gyűjtői tapasztalatokból, hogy a Dunán és a Tiszán azonos formájú és funkciójú varsából és horogfélékből kellett rendelkeznie a halásznak. Pénzük függvényében tíz, húsz, harminc darabos készlettel rendelkeztek, minden egyéb szerszámfélékből egy-egy is elegendő volt. A kishalász, ha tehette, varsáit és horgait gyarapította. Speciális kézségei egyik vagy másik szerszámot részesítették előnyben. A kishalászt bizonyos szakosodás jellemezte, mely részben a szerszámzatot, részben a halfajt jelentette. Akik főfoglalkozásban halásztak, azoknál sem jelentette azt, hogy másféle eszközük nem volt, egyetlen szerszámfélével ugyanis aligha tudtak volna megélhetésükhöz elegendő halat fogni. Akik csak egyetlen szerszámmal, fenékhoroggal, tapogatóval (vagy dobóhálóval stb.) halásztak, szükségszerűen mellékfoglalkozású halászok voltak. Az ő esetükben a halászatot egyéb jövedelemszerzés egészítette ki (falusi, kisvárosi, gyári munkák). Bármennyire sokrétű munkát végeztek a kishalászok, a földműveléstől, állattartástól nem szakadtak el. Fenntartottak egy-egy kisparasztokra, napszámosokra jellemző aprócska gazdaságot. Igyekeztek a hálónak való kendert megtermeszteni, baromfit, sertést tartottak. Munkacsúcsokon — aratás, cséplés idején - mezőgazdasági bérmunkával egészítették ki a családi jövedelmet.3 HALÁSZATI MÓDOK ÉS ESZKÖZÖK Herman Ottó bő terjedelemben írt az egyes halászati módszerekről és a hozzájuk értelemszerűen kapcsolódó eszközökről. Nem teszek említést a kerítőhalászatról, mely köztudottan a nagyhalász eszközöket foglalja magába. Kivételt képezett a jég alatti halászat, gazdag tárgyi anyaga miatt, valamint speciális módszereiért. Rekesztőhalászat Az egyik legrégibb halászati mód, mind ősi, mind néprajzi tekintetben komoly múltra tekint vissza. A rekesztőhalászat fogási elvének megértéséhez fontos tudni, hogy a hal, ha valamilyen akadályba ütközik, általában nem fordul vissza, hanem szinte végigtapogatja a lehetséges átbúvó nyílásokat a menekülés reményében.4 A halász ezért olyan eszközöket készít, hogy a hal már ne találjon vissza. A rekesztőeszközöknek általában két fő részük van: a terelőszárny (függőleges terelőfal), melynek feladata, hogy a halat az eszköz belsejébe terelje. Ehhez kapcsolódik a fogórész, mely általában labirintusra emlékeztet, ahonnan a hal nem, vagy csak ritkán tud kimenekülni.5 A rekesztőhalászat gyakori eszköze a vejsze, cége varsa. A cégek és a vejszék a varsák ősei voltak. Ezeket általában nádból, kőből vagy fából készítették, tavasszal, a jégolvadás után. Ami használatuk ellen szólt, a helyhezkötöttség, valamint a rövid élettartam. 3 A kishalász. http:/www.tankonyvtar.hu/main.php?objectID=6057301 4 Szabó László-Székelyhidy Iván: i. m. 5 Herman Ottó: A magyar halászat könyve. I. kötet. Budapest, 1887. 231. 113
