Estók János (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2008-2010 (Budapest, 2010)

Csoma Zsigmond: A mustnyerés és -feldolgozás eszközei a magyarországi szőlő-borágazatban

A fentebbi adatok az eszközök általános ismeretét mutatják ebben az időszakban. Ugyanakkor a csöbör esetében egy olyan univerzális szállítóeszközről volt szó, amely mindenfajta folyékony és lédúsos termék (legyen az állati vagy növényi eredetű), emberi szállítását lehetővé tette. A csöbrök másik fontos feladata a szállítás mellett az volt, hogy a szőlőfürtök összetörését elvégezhessék, a szőlődarálók megjelenése előtt. A jobb kisajtolás érdekében a présbe kerülő szőlőt meg kellett előzetesen törni. Végeredményben ezt a munkát folytatták a taposással is, de ott már sokkal aprólékosabban. A csöbörbe összetört törkölyös must tetejére egy réteg ép fürtöt raktak, hogy a must kifreccsenését minimálisra csökkentsék. A csöbör, szállítás esetén - még meredekebb területrészeken is - mindig függőlegesen lógott a két csebrező ember között, így benne a must felszíne megközelítően vízszintes helyzetben nyugodott. A kisebb lötykölődést a csöbör befelé, a felső része felé szűkülő szájnyílása tette ártalmatlanná. Erdélyben a két segédkaróval cipelés terjedt el, ami primitívebb szállítást jelentett, mint a magyarországi láncon csüngő, így minden esetben vízszintes folyadékfelületet biztosító csebrezés. Mindezek a tulajdonságai tették a meredek dombvidéki szőlők, a magyarországi történeti borvidékek biztonságos gyűjtő- és rövid távra - a szekérig, vagy a feldolgozás helyéig - szállítóeszközéül a csöbröt.

A csöbörben a szőlőt mindig összetörték. A jobbágy-parasztbirtokosoknak épp azt rótták fel még a XIX. század közepén is a rossz minőség egyik okaként, hogy a

...kevésbé érettek, rothadtak együtt csümöszöltetnek”. Az egymenetes szüret hibáját

nem mérsékelve, még nem is válogattak. A mennyiségi szemlélet uralkodóan még akkor is jelentkezett a paraszti szőlőkben, mikor a nemesi, urasági szőlőbirtokosok már a minőségre törekedtek.

A csöbör a felső szája felé keskenyedő, dongás, csonkakúp alakú, füles edény volt. A két fülrészhez akasztható hámfa segítségével lehetett megemelni. Magyarországon a hámfa közepén láncszemekkel vagy S alakú kampókkal illeszkedett a csöbörrúd közepéhez. Ez az egypontos felfüggesztés tette lehetővé, hogy bármilyen felemelt helyzetben a hámfák vízszintesen tartsák meg a csöbör felszínét. Erdélyben a primitívebb felfüggesztésnél hiányzott a lánc, itt a balkáni teherszállításból ismert párhuzamos, kétrudas megoldás, a kinyújtott karokkal cipekedés csak egy irányban tette lehetővé a vízszint tartását, erre merőlegesen a két cseberhordónak kellett ügyeskednie a kezével, hogy ki ne löttyenjen a must. A kedvelt eszköz ellen már a XIX. század harmadik harmadában határozottan állást foglalt a szakirodalom. A legfőbb indok a kevésbé tökéletes bogyóösszetörés volt, ellenpéldának említették a XVIII. század óta ismert szőlőzúzógépek jó munkáját.

A csöbör űrtartalmára vonatkozóan különböző adataink vannak. Vajkai Aurél 50 literesnek véli, a XIX. század közepén Entz Ferenc és Gyürky Pál két-három akósnak (nem említve, mekkora akóra gondoltak), 1560-ban egy tokaji leltár 30 pintnek, azaz kb. 42,3 liternek veszi. Léderer Emma történeti számításait megközelíti ez az érték, valamint saját méréseimet is, a somlói csöbrökkel kapcsolatban. A csöbörnek mint archaikus eszköznek használata legtovább a somlói és a Balaton-melléki borvidéken maradt meg. Ezért puttony még az 1860-as évek végén is alig akadt ezeken a vidékeken. A parasztbirtokosok nem is használták. Az idegenkedés okát abban a szégyenben látták a korabeli leírók, ami szerint még háromszoros napszámért sem hajlandók háton puttonyt hordani. Jobbágy-paraszti szőlőkben az egész Balatonmelléken alig használták a puttonyt a XIX. század közepéig. A csöbörnek sok változata alakult ki, különböző űrtartalmakkal.

67