Estók János (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2008-2010 (Budapest, 2010)
Kotlár Károly - Oroszi Sándor: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum vaádszfegyvereinek (tűzfegyvereinek) fejlődéstörténeti áttekintése
A vadászfegyver fejlődéstörténete a gyutűs puskák után szükségszerűen két ágon folytatódik. A golyós fegyverek fejlődése az ismétlőfegyver irányában a hadipuskák gyors ütemű változását követi. A sörétesek már a század közepétől túlnyomórészt a billenőcsövű megoldás mentén haladnak előre. EGYLÖVETŰ GOLYÓS FEGYVEREK A Dreyse-puska hatására Európában, sőt Amerikában is megindul a hátultöltésre való áttérés lázas útkeresése. Az első, leggyorsabb megoldás az elöltöltők átalakítása volt; ami a csőfar levágása és helyébe csapózárszerkezet illesztés útján volt megvalósítható. Ausztria-Magyarország 1867-ben csapózáras puskává alakítja a Lorenzféle 1856-os, elöltöltő hadipuskát. Ennek zárszerkezete felfelé nyílik. A csapózáras puskák már fémhüvelyes egyesített töltényt is „tüzeltek”. (A töltények a csappantyút is tartalmazták.) Sajnos valamennyi típus többé-kevésbé bizonytalan reteszelésű, és így eléggé veszélyes szerszám volt.9 Egyidejűleg megindult a már eredetileg is hátultöltőnek elgondolt puskák tervezése. Ezeknél a típusjellemzők a zárszerkezetek különböző változatai. A tömbzárak egyszerű szerkezetükkel, nagy tűzgyorsaságukkal hamar elterjedtek. Fő alkatrészük a cső végét töltött állapotban lezáró acéltömb, mely töltéskor lemozdul, és a töltőúr nyitva marad. Az egyesített töltény elsütésére a tömbben helyezkedik el az ütőszeg. A töltényt kézzel kellett a töltőűrbe betolni, de elsütés után az ürítés már a csőre szerelt kivonó segítségével történt. A vadászok, de főképp a testvérsport, a céllövők körében a legkedveltebb tömbzáras fegyverek körmozgású zármegoldásúak voltak. Alaptípusukat 1862-ben Peabody tervezte Amerikában,10 11 mely a svájci Martini átalakítása után önfelhúzóssá fejlődött.11 A gyűjteményünkben található Henry-Martini puska Birminghamben (Anglia) készült 1871-ben, űrmérete 11,5 mm. Az elöltöltőkhöz képest komoly haladás az űrméret csökkenése. Ezt az a kényszerhelyzet váltotta ki, hogy a hordképesség javítása érdekében a csőhuzagokban jobban szoruló lövedék indításához a lőportöltetet jelentősen növelni kellett, ami nagyobb kaliber esetében már tűrhetetlen visszalökést eredményezett. A kisebb kaliber nemcsak a visszalökés erejét, hanem a fegyver súlyát is lényegesen csökkentette. Ez mind a hadi-, mind a vadászfegyverek esetében jelentős előnynek bizonyult. A magyar vadászokhoz legközelebb állt az ún. gerendelyzárnak nevezett megoldás, ahol a zártömb saját hossztengelye körül fordítható el, és a töltőűrt a felülre került töltőhorony segítségével teszi szabaddá. Ez a jól ismert Werndl-puska.12 A fegyver 11 mm-es kaliberrel készült, s ezt vadászkörökben még a XIX. század vége felé is jónak tartották - szemben a katonai fegyverek egyre csökkenő űrméretével -, mondván, hogy a vadat „helyben marasztalja”. A vadászok által leghasználatosabb egylövetű golyós fegyver - az időközben nagyot fejlődött sörétes puskáknál általánosan és szinte kizárólagosan használt - billenőcsövű, szekrényzáras megoldású volt. Ezek a fegyverek előbb peremszeges, ún. Lefaucheux-gyújtásúak, majd a 60-as évektől mindinkább terjedő és a század 9 Orbán József: A lövészfegyverek története és rendszertana. Jegyzet. Munkásőr Parancsnoki Iskola. Budapest, 1984. 108. 10 Lugs, J.: Handfeuerwaffen I—II. Berlin, 1980.1. 110. 11 Fowler, W.-Sweeney, P.: Puskák és sorozatlövő kézi lőfegyverek nagy enciklopédiája. Budapest, 2009. 37. 12 Marschner Ede: Fegyver- és lövésügy. Tankönyv. Budapest, 1897. 210-213. 141
