Estók János (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2008-2010 (Budapest, 2010)
Kotlár Károly - Oroszi Sándor: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum vaádszfegyvereinek (tűzfegyvereinek) fejlődéstörténeti áttekintése
utolsó negyedére egyeduralkodóvá váló központi gyújtással készültek.13 Közös jellemzőjük a mind pontosabb és finomabb csavart huzagolás. Lövedékként már a század közepétől a nem golyó formájú, hanem a csúcsos, hosszúkás („ogivál”), gyakran körkörösen üreges (expanziós, illetve kompressziós) lövedékeket használják. A múzeumi gyűjteményben több ilyen öntöttacél csővel, kakasos elsütőszerkezettel készült fegyver található. A legidőtállóbb zárszerkezetnek a zárdugattyú minősült. A Dreyse-féle gyutűs puska zárdugattyújának mint prototípusnak nyomán jelent meg 1868-ban a svájci Vetterli által tervezett egylövetű fegyver.14 A zárdugattyú fogantyúja segítségével a hossztengelye körül balra fordítható. Ezzel nyílik a zár, és a belső elsütőszerkezet megfeszül. Hátrahúzással lehetővé válik a töltés; a behelyezett töltényt maga a zárdugattyú tolja be a töltőűrbe, majd a fogantyúval jobbra forduló dugattyún levő szemölcs reteszel, és a puska lövésére kész. Űrmérete 10,4 mm. Európában hamarosan a zárdugattyús zárszerkezetek egész sora készült. A legnevezetesebb a német Paul Mauser 1875-ben készült fegyvere, mely az előbbihez hasonló elv alapján működött, megvetette az alapjait a napjainkban is használatos zárszerkezetnek, és megszerkesztette a modern golyós fegyver alaptípusát.15 Végül az egylövetű golyós vadászfegyverek sorát egy olyan kettős, billenőcsövű puskával zárjuk, melyet az 1870-es években alkottak meg Angliában. A modell hamarosan a nagyvadvadászok ideális fegyverévé vált és maradt még a századfordulón túl is. Ez az Express Riffle.16 A zárszerkezet alapjában véve ugyanaz, mint a sörétes Lancaster-féle billenőcsövű puskánál. Az új megoldás a cső és a töltény. Nevezetesen az akkor csekélynek számító 11,2 és 12,7 mm-es kaliberével szemben a Lefaucheux- és Lancaster-puskák 16-18 mm-es kaliberrel készültek, és bele 55-76 mm hosszú töltényhüvelyt használtak, melyben a lőportöltet súlyaránya a lövedékhez képest megnőtt. Jó ballisztikai eredményeket hozott; a lövedéknek 150 m-ig mindössze 10 cm esése volt. Átütőereje pedig minden korábbinál nagyobb, különösen az expanzív fajtáknál. Az Express Riffle igen masszív felépítésű, már többnyire öntöttacélból megmunkált, erős csőfallal készült (a súlytöbbletet a rövidebb csővel ellensúlyozták, mivel távoli lövésekre a vadásznak úgysincs igénye). Egy ilyen expresspuska gyűjteményünk becses darabja. ISMÉTLŐFEGYVEREK A zárszerkezetek tökéletesítése mellett egyidejűleg merült fel az igény, főképp katonai téren, a gyorsabb tüzelésre. Az egy csőből, több egymást követő lövés lehetősége nem volt ismeretlen az előző évszázadokban sem. A megvalósítást azonban csak az egyesített - gyújtást és lőport magában foglaló - töltény és a zavartalan adogatást biztosító méretazonos fém töltényhüvely tette lehetővé. Mivel ezek a feltételek a XIX. század közepén megvalósultak, az ismétlőfegyver fejlődése 1860 után gyorsult meg. Az ismétlőfegyverek hozzávetőleges időrendi megjelenésének sorrendjét is jelenti a következő felosztás: dobtáras, tusatáras, előágytáras, középágytáras. 13 Illés Nándor: A vadőr. Kézi tankönyv. Budapest, 1907.180-181. 14 Zuk, A. B.: Pusky a samopoly. Praha, 1992. 38. 15 1000 lőfegyver. A kezdetektől napjainkig. Pécs, 2008. 142-146. 16 Adam, R.: A leghatásosabb pisztolyok, revolverek és puskák. H. n., 1998. 92-98. 142
