Estók János (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2008-2010 (Budapest, 2010)
Bányai József: A vadászat tárgyi eszközei
körében a XVI. század első felétől kezdve - a tűzifegyverek gyors elterjedésének következtében - a számszeríj háttérbe szorult. Mint zaj nélküli vadászfegyvert - igaz, szórványosan - egészen a XVIII. századig használták.16 Vadászkardok, vadászkések A kard a XV. század óta szintén a vadászfelszerelés egyik darabja, bőrhüvelyébe evőeszközt helyeztek. Erőteljes pengéje főleg szúrásra szolgált.17 A vadászkard szórványleletnek számít, nagyon ritka, ezért igen értékes. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Vadászati Gyűjteménye nem rendelkezik egyetlen példánnyal sem. A vadászkardok a XVII. századra vadászkéssé csökevényesedtek, ezekből 20-nál is többet jegyez a leltárkönyv. Bizonyos vadászkések csupán a vadászöltözet kiegészítő részeként szerepeltek, jobbára csak díszként viselték őket. A kések pengéje erősen megrövidült, a hangsúly inkább a pompázatos külső megjelenés irányába tolódott el.18 Díszítésük a barokk korban volt a leggazdagabb, ekkor feliratok, bölcs mondások, nap-, hold-, csillagmotívumok, a tűzaranyozott hárítót vadász- és szerelmes jelenetek ékesítették. Markolatukat csont, elefántcsont, keleti fák, teknőc felhasználásával formázták. Hüvelyük bőrből készült, domborműves torkolat-, saru- és felkötőpánttal. Ezeket a gazdagon díszített késeket nevezték szarvaskésnek (Hirschfänger), 40-60 cm közötti pengehosszal. A XVII-XVIII. században csak az viselhette a szarvaskést, aki a vadászmesterséget tökéletesen elsajátította, és arról szabadítványlevelet szerzett, amelyet az uradalmi fővadász és a vizsgán jelen lévő „vizsgabiztosok” aláírásukkal igazoltak. Viselőjük veszélyes vadfajok, vadorzók támadása ellen használta, illetve különféle vadászati ceremóniák alkalmával viselte.19 Kezdetben baloldalon, derékszíjra csatolva hordták, később a jobb vállon átvetett „patyingra” akasztották. A vadász alacsonyabb vagy magasabb beosztásának megfelelően arany vagy ezüst rojtot viselt a kés markolatán. A szarvaskések jellegzetes tartozéka a hüvelyükön található ún. vendéghüvely, melybe kisebb kétélű kést helyeztek el, az ún. „tarkókést”. A Vadászati Gyűjtemény elsősorban a XIX-XX. századból származó vadászkésekkel rendelkezik, kivéve három-négy XVIII. századi darabot. A XIX. század második felétől megjelent az uradalmi vadászok által viselt szolgálati kés. Pengéjük megrövidült (15-20 cm), pengeszélességük megnőtt (3-5 cm). Markolatborításuk leggyakrabban szarvasagancsból készült, hüvelyük varrott bőr. Pengéjük egyélű, másik fele gyakran fűrészfogas. Védekezésre, csontok átvágására, darabolásra használták. Solymászat Egyes kutatók szerint a solymászat 3000 éves múltra tekinthet vissza. Egyik kiváló vadászattörténészünk „A solymászat története” című könyvében a következőket írta: „...A solymászat hagyományosan az uralkodók vadászatának egyik módja volt. Ezt tapasztaljuk a törököknél és a mongoloknál éppen úgy, mint aztán Európa középkori államaiban. Már csak azért is így volt ez, mivel a solymászat rendkívül költséges, hiszen a madarak befogása, tartása és idomítása sok fáradságos munkát igényelt, és maga a solymászat is nagyszámú vadászszemélyzet, ló és vadászeb felvo16 Uo. 142-143. 17 Uo. 123. 18 Uo. 123. 19 Pák Dienes: Vadászattudomány. Buda, 1829.155-156. 130
