Estók János (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2008-2010 (Budapest, 2010)
Székelyhidy Iván: A magyar halászat múltja
A magyar halászat múltja SZÉKELYHIDY IVÁN A halászat az emberiség két ősfoglalkozásának egyike. Mindmáig megőrizte fontos szerepét az ember táplálkozásában. Ősi társa, a vadászat a kultúrterületeken ma már elsősorban sport. A halászat ezzel szemben megújult, először a haltenyésztés, majd századunkban az iparszerű halfogás útján. Ugyanakkor szórakozást nyújt a horgászat révén. A halászat mint ősfoglalkozás ma is viseli jegyeit, módszereit. A természetes vízi halászok nagy halfogási tudománya ősrégi.1 A magyar halászat múltja népünk eredetéig, az őshazáig nyúlik vissza. Régészeti emlékek, valamint nyelvészeti és összehasonlító néprajzi kutatások kétségtelenül bizonyítják, hogy a legősibb halászati eszközeink és módjaink még az őshazából valók. A magyarság az őshazát elhagyva vándorlásai közben bolgár-török érintkezés hatására újabb halászati módokat és eszközöket ismert meg (horog, szigony stb.). Hatottak rá a volgai orosz halásznépek, feltehetően a Fekete-tenger mellékén a görögök, s nem utolsósorban a Kárpát-medencében a honfoglaláskor itt talált vagy később bevándorolt népek halászati kultúrája is. Többé-kevésbé minden nép elmondhatja történelmi őseinek e jelentős időszakáról, hogy ezt az ősfoglalkozást kiterjedten és magas szinten űzték. A Kárpát-medence vizei és az akkor még teljes szabályozatlanságban kanyargó folyók kitűnő lehetőséget adtak ezen ősfoglalkozás fejlődéséhez. Az itt letelepedett és keresztény hitre tért nomád nép történetének első időszakából - Szent István király korából - már számos okirat tanúskodik arról, hogy jelentős halászati tevékenység folyt. A hal a gyakori böjtök idején nélkülözhetetlen népi táplálék lett. Egyegy jeles ünnepen, illetve az azt megelőző időszakban jelentős kereslet mutatkozott, de ezektől függetlenül is rendszeres piaci cikk volt a hal, amelyet mind a szegényebb néprétegek, mind a gazdagabbak folyamatosan vásároltak. A halászat joga királyi adományozás tárgya volt, és ezt a legnagyobb részben a keresztény kultúrát meghonosító kolostorok és püspökségek kapták. Később már nemcsak egyházi személyek és intézmények, hanem főnemesek és városok is halászati joghoz juthattak. Levéltári anyag bizonyítja, hogy a XII. században Szeged városában 4000 halász dolgozott. Kevés olyan külföldi utazó fordult meg ebben az időben Magyarországon, aki feljegyzéseiben ne emlékezett volna meg az ország vizeinek halgazdagságáról. Az élelmiszer-kereskedelem egyik fontos bázisa volt a rendszerint mindig jól ellátott halpiac. Nemcsak a polgári lakosság, hanem az átvonuló katonaság is rendszeres és bőséges halfogyasztó volt. A kereskedelem áruellátását kívánták fokozni már a legkorábbi időkben is azzal, hogy nagyobb zárt, 1 1 Antalfi Antal-Tölg István: Halgazdasági ABC. Budapest, 1971. 7. 111
