Estók János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2005-2007 (Budapest, 2007)

GYŰJTEMÉNYEK - Csorna Zsigmond: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Munkaeszköz-történeti Archívuma és tudományos jelentősége a kutatásban

technikatörténeti szempont szerint vizsgálnánk. Nem véletlen, hogy Herman Ottó a tárgyi kultúra részletes tanulmányozását is elkezdte. Gyűjtőkörét ifj. Jankó János etnográfus, a Néprajzi Múzeum első igazgatója bővítette tovább. A munka folytatásához és áttekintéséhez az eszközök rendszerezésének kialakítására volt szükség. Jankó alapvetőnek az eszköz funkcióját, a létrehozását irányító tudatosságot tekintette, és másodlagosnak az anyagát. így született meg a tipológia, kiegészülve azzal, hogy egyes eszköztípusok az eredetre is adalékul szolgálhatnak. Ez a módszer már az első tájmonográfiákban is jelentkezett, majd az ősmúltba tekintő és az ősfoglalkozás kezdetét kutató és tárgyaló munkájában csúcsosodott ki. Ekkor, a 19. század második felében, minden múzeum gyűjtötte raktáraiba, alakuló gyűjteményeibe a munkaeszközöket. Ezt a hatalmas munkát jelzi például az, hogy az Erdélyi Néprajzi Múzeum gyűjteményének felét 1895 és 1920 között gyűjtötték be. így még olyan archaikus, ritka eszközök kerültek be, amelyek eredeti környezetükből kiemelve, a megfelelő dokumentációval ellátva, a fennmaradt eredeti technológiát, az életmódot is rögzítették. Ebben az időszakban került a Mezőgazdasági Múzeumba számos, például Herman Ottó által gyűjtött anyag, amely a millenniumi kiállításról maradt, és pár darabja még ma is a Mezőgazdasági Múzeum gyűjteménytáraiban, illetve kiállításain megtekinthető. A jellegzetes kis négyszögletes kék leltári számot tartó, a tárgyra ragasztott kis címkével ma is megtalálható. Az 1899-ben kiadott tájékoztató szakkatalógusból is kitűnik, hogy a Magyar Királyi Mezőgazdasági Múzeum sok eszközt gyűjtött már ekkor. Az osztályokra bontott gyűjteményi anyag „Gazdasági gépek és eszközök" címszó alatt 697 darab tárgyat tüntetett fel. A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlében a sok apró adatközlés között rendkívül kevés a munkaeszközökre vonatkozó adat. Noha a pozitivista szemléletű korszak történészeit és levéltárosait érdekelte a sok apró részadat, mégis kevés az eszközleírás. Üdítő kivételnek számít például a hangyaszorgalmú Takács Sándor piarista történész adata 1629-ből, amikor a magyar kamara a nagy tételű bécsi kaszaszállításokról számolt be. A 7000 darabon felüli leszállított mennyiség gyanússá vált a 17. századi bécsi udvarnak. A kasza ugyanis jó fegyver is lehetett alkalomadtán. Meg is fogalmazták: „Háborús hírek érkeznek mindenfelől - úgymond - s a magyarok igen értik, miként kell a kaszából kardot verni!" Ezek után már nem véletlen, hogy csak vámpapírral lehetett Magyarországra kaszát bevinni.

3 Más alkalommal a sikertelen magyar cséplőgép történetét írta meg a lapban Kropf Lajos. A Martinovics Ignác által javasolt cséplőgépet, amely 4 ember munkáját takarította volna meg, II. József jellemzően a következő érvekkel utasította el: „Hát a többi három cséplőről, kiknek munkáját a géppel meg lehet takarítani, ki fog gondoskodni? Ki fogja őket, feleségeiket és gyermekeiket kenyérrel és eleséggel ellátni?"

4 Látható, hogy a gépesítésnek, a munkát segítő munkaeszközöknek az elterjedését számtalan tényező nehezítette, ismeretesek a késő feudális, kora kapitalista korból a géprombolások, amikor a munkanélküliség okát a gépek-szerszámok elterjedésében látták. Ebben a pillanatban a munkaeszköz kutatása már nem csak pusztán technikatörténeti vizsgálódást jelentett, hanem össztársadalmi, gazdasági és szociológiai kérdések sokasága merült fel az új, termelékeny munkaeszköz és az ember viszonyában.

5 Mindezek a kérdések a protoindusztriális korszak után oly 3 Dr-. T. S. [Takács Sándor}: Kaszabehozatal Bécsből 1629-ben. MGtSz. 1899. 287. 4 Kropf Lajos: Magyar cséplőgép a 18. században. MGtSz. 1903. 376. 5 Vö. Leopold Lajos: Az aratógép szociológiája. Közgazdasági Szemle, 1906. febr. 1-109.