Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Csoma Zsigmond: A régi magyar, hungaricum szőlőfajták történeti-ökológiai, ethno-ampelográfiai vizsgálata (A középkortól a XX. század közepéig)

Scheukurn, Honigtrauben, Risler, Rosschwänzel, Krämler, Schmeckende, Grobe, Braune, Wälsche" fajtákat említette Mitterpacher nagy hatású egyetemi tankönyvében. Pankl Máthé 1790-ben a fajtaneveket ugyan latin, magyar, német és szlovák nyelven is megadta Pozsonyban megjelent könyvében,

10 azonban csak rövid ampelográfiai fajtaleírásban közölte azokat. így: aegomasta alba - Fehér kecskecsöcs - Weisse geistutte, dactilina - Gersely szőlő - grüne Lägler, tumidula - Fehér furmint - Weisse Zapfner, augusta - Fehér gohér - Weisse Auster, albella - Fejér szőlő v Mähweisse, apiana - Muskotály - Musckkateller, cyribotrus viridis - Zöld bákor v Grüne Zierfahnler Traube, thurea - Szagos szőlő Schmeckende, crifea - Kemény héjú szőlő - Grobe Trauben, allemana - Barna szőlő - Braune Trauben, rhetica - Veres bákor - Rothe Zierfahnler, cyribotrus niger - Fekete bákor - Schwarze Zierfahnler, rubella - Rózsa szőlő - Rothe Muschkateller, thurea nigra - Fekete muskotály - Schwarze Musckkateller, burgundica - Fekete burgundiai - Schwarze Burgunder, aurisiaca - Fekete németh szőlő - Schwarze Fränkische. A XVIII. század végi és a XIX. század eleji magyar nyelvű mezőgazdasági szakkönyvírók részletes ampelográfiai leírást nem adtak, fajtameghatározást nem végeztek, sőt, mint fentebb már láttuk, még a fajták ajánlásában is rendkívül óvatosan jártak el. Pethe Ferenc azt írta, ,,a' milyen lehetetlen az, hogy én a' híres bortermelő vidékeken, mindeniken sorba, egy egy esztendeig lakjam, - ha a' hazabeli szőllők' fajtáinak valóságos megkülönböztető tulajdonságait és formáját igazán akarnám leírni. De még úgy sem volna tökélletes a' munka..."

11 A keszthelyi Georgikonban a hallgatókat a szőlőfajta-meghatározásra, az ampelográfiai határozókulcsok ismeretére oktatták, aminek 10 pontjára az 1837-es georgikoni szőlőjegyzet is kitért. A magyar fajtaleírások hiányosságait, illetve az ampelográfiai táblák, rajzok hiányát Leibitzer János is felvetette 1832-ben. Javasolta, hogy az azonos időpontban lerajzolt, megörökített fajták képe, neve, a különböző borvidékek más-más néven termesztett, de azonos fajtáinak a meghatározására is megfelelne. A Gazdasági Lapok azonban még 1852-ben is azt hiányolta, hogy: „Csak az a baj, hogy nálunk az egyes fajoknak gyakorlati tapasztalatokon alapult kimerítő leírása és megismertetése mindeddig nem létezvén, a magában jeles faj is sokszor félrevettetik..."

12 Havas József - a kor kiváló szakembere és az OMGE Szőlőmívelési és Borászati Szakosztályának elnöke - ugyanebben az évben megállapította, hogy a paraszti szőlőkben és általában a szőlőhegyeken a fajták fel nem ismerése a fajtaalbumok és a fajták azonosítását, tulajdonságainak behatárolását segítő, érthető és olvasmányos ampelográfiai könyvek hiányára vezethető vissza. Ez a PANKL M. 1790. 72-75. " PETHE F. 1808-1813. II. 423. 12 LEIBITZER J. 1832. 8., és Gazdasági Lapok, 1852.1160-1161.