Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Rácz Szabóné Soós Annamária: A közönségért. (Közönségkapcsolat a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban

látogatócsoportunk, az iskoláskorú gyermekek részére. Az egyik egység a vi­déki életet szemlélteti, a másik egység egy erdei séta keretében magát az erdőt, mint életközösséget. Kétévente hirdetjük meg „Hazánk mezőgazdasága diák­szemmel" című képzőművészeti pályázatunkat, mely mindig nagy érdeklő­désre tart számot. Idén második alkalommal indítottuk el a „Gondolkodva gazdálkodni" című előadás-sorozatot elsősorban középiskolás, főiskolás és egyetemista hallgatók részére, mely ismeretterjesztő előadás-sorozat azoknak a fiataloknak az útkeresését próbálja segíteni, akik valamilyen formában a mezőgazdasággal szeretnének foglalkozni leendő pályájukon. A Mezőgazda­sági Múzeum országos szakmúzeum, ebből adódóan főiskolai, egyetemi szak­mai csoportok fogadására is kész. Az együttműködés mindkét fél számára köl­csönös előnyökkel jár. Muzeológusaink több hazai egyetemen végeznek okta­tói munkát, ennek keretében válik esedékessé, hogy múzeumunk a SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának kihelyezett tanszéke legyen. Más munkatársak pedig továbbképzéseken, főiskolai, egyetemi oktatásban vesznek részt. A közművelődési főosztály keretében működik környezetvédelmi oktató­központunk. Az oktatóközpont tevékenységének célja, hogy a befogadó intéz­mény arculatának egyik meghatározó eleme legyen a természetvédelem, a kör­nyezeti nevelés és az ökológiai kultúra képviselete. 15 A múzeum általános sajtótájékoztató és propagandamunkájának része a tájékoztatás környezet- és természetvédelmi kiállításokról, rendezvényekről. Az oktatóközpont külön fi­gyelmet fordít a környezetvédő szervezetek tájékoztatására. Folyamatos szak­mai kapcsolatunk van iskolákkal, óvodákkal, pedagógus szolgáltató közpon­tokkal, természettudományi múzeumokkal, környezetvédő szervezetekkel. Részt veszünk a szövetség rendezvényein és több oktatóközponttal folyamato­san dolgozunk együtt. A PR tevékenységnek az egyik legjelentősebb feladatkörét jelenti az intézmény híreinek eljuttatatása, közvetítése a nagyközönséghez a média segítségével. A közönségkapcsolatokért felelős személy a kommunikációs folyamat során nem kerülhet előtérbe, a hírformálásban sem jelenhet meg szubjektív véleménye, szemben az újságírók saját véleményt megfogalmazó cikkeivel. A közszerep­lés természetesen munkájának része, amely szintén az intézmény iránti biza­lom felkeltésének érdekében történik. A média közreműködésével hozzáférhetővé válik az információ. Minél több jó sajtókapcsolattal rendelkezünk, annál több helyen olvashatnak rólunk, lát­hatnak, hallhatnak bennünket, így a látogatók még szélesebb körben elérhetők. Mivel a sajtó az üzenet továbbításának csak eszköze, az újságírók jóindulatá­nak megnyerése nem jelenti feltétlenül, hogy üzenetünk célba ér. 15 A Magyar Mezőgazdasági Múzeum beszámoló jelentései.

Next

/
Oldalképek
Tartalom