Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Oroszi Sándor: Temessziget kontra kincstár
ménnyel. 33 (Ami viszont - miként a Mária Terézia-féle, 1769. évi erdőrendtartás mondja - minden alattvalót megilletett.) Tehát az a kiindulási alap, amely szerint a határőrök az erdőkben gyakorolt faizási (és legeltetési) szolgalmuk megváltásaként az erdők felét megkapták, a kúriai döntvény alapján megingott. Temessziget esetében pedig az „Elaborat" érvényességét kérdőjelezte meg, hiszen Mátyus is faizási jogként fogta fel a hullfaszedési kedvezményt. Érdemes itt utalnunk arra, hogy Mátyus munkájában („Gutachten" 14-17. pontok) hogyan is állította össze ezt a bizonyos faizási igényt. 34 A község 135 házközössége számára a fanyerést négy forrásból engedélyezték. Legelőször a közlegelőn lévő fűz- és nyárfákat vághatták ki, aztán a víz által hozott uszadékfát szedték ki a partokon, majd csak ezek után léphettek az erdőbe hulladék fát szedni. A még így is hiányzó famennyiséget végül az erdőgondnokságnál váltott bárcák alapján vehették meg. Ezen fafelhasználás ugyan köbméterre nehezen meghatározható, de Mátyus József - mint gyakorlati erdész és mint az erdei szolgalmak megváltásának szakértője - ezt jó közelítéssel felértékelte, és ennek eredménye volt az a bizonyos 557 kh 229 Gölnyi (320,6 ha) terület. Igaz, itt a makkoltatás és a legeltetés is szerepelt, amikkel viszont nem lehetett nem számolni, bár - miként láttuk - a jószágigazgatóságnak éppen ott voltak a legnagyobb kifogásai. Az említett pernek a temesszigeti eseményekre volt két közvetett hatása. Az egyik az 1908-ban elindított per közigazgatási visszahangja. Krassó-Szörény vármegye főispánja ekkor kérte a rendezetlen erdőelkülönítési ügyek békés, de mielőbbi megoldását. Úgy gondolta ugyanis, hogy egy ilyen per, ráadásul amit első fokon meg is nyertek, a „nemzetiségi izgatók" malmára hajtja a vizet. Egy gyors és békés megegyezés azonban éppen az ő vitorlájukból fogná ki a szelet. A kúriai döntés után azonban már semmi sem sürgette a kincstárt, hogy a gyors megegyezést kívánja. 35 Később, 1911-ben ismét nemzetiségi kérdésként vetődött fel Karattur Artúr pancsovai ügyvéd „mozgalma". 36 Ő azt vállalta, hogy végigviteti az 1873:XXX. tc. Torontál megyei végrehajtását, azaz az erdők elkülönítését a volt németbánsági községek területén is. Két dologgal azonban nem számolt. Az egyik az, hogy ő nem az egyes községek nevében, hanem csak a volt határőrvidéki közösségek összessége nevében léphetett volna fel. Itt azonban már a polgárosítás során ki kellett volna alakítani a vagyonközösséget (miként azt a szerb-bánsági, 14. és a román-bánsági, 13. ezred kerületében tették). Ez akkor nem történt meg, mivel - ahogyan már mi is utaltunk rá, és ez az ügyvéd másik tévedése - ennél az ezrednél a határőrök mindenkor árszabályzat szerint kapták a fát, faizási joguk nem volt. "OL. K-184. 1917-B/2-119.566. (8998/1913.) u Uo. (1908-B/2-41.105.) 35 Uo. (78.807/1909.) * Uo. (1911-B/2-35.006.)
