Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Oroszi Sándor: Temessziget kontra kincstár

Temessziget különleges helyzetében tehát a többi bánsági községtől nemhogy bátorítást nem kapott, hanem inkább azok is az itteni fejleményektől várták a példát, a biztatást. Karattur ugyanis nem vonta vissza a keresetét, és számítani lehetett arra, hogy amennyiben akár csak egy község is a kincstárral megegyezik, a többi 30 hasonló igénnyel lép fel. KÖZEL A MEGOLDÁS? A Karattur Artur-féle „izgatók fellépése" ellenére Temessziget közgyűlése 1912 augusztusában határozatban mondta ki, hogy a kincstárral békés megegyezésre törekszik.

37 A továbbiakban a község és a kincstár között a kevevári főszolgabíró közvetített. Ennek ellenére természetesen a feszültségek továbbra is léteztek. Például ugyancsak 1912 augusztusában a községi képviselők panaszkodtak a pancsovai erdőgondnokság eljárására. Mondván, „hogy a kincstár a lakosságot az eddig háborítatlanul gyakorolt szolgalmi jogának élvezetében akadályozza (...) az Osztrova északi rész nevű vágásterületen házilag feldolgozott [ti. a kincstár által] tűzifa termelés után visszamaradt ág és gallyfa felszedésétől a lakosságot eltiltotta." Ez utóbbit az erdőgondnokság egyébként azzal indokolta, hogy a mesterségesen ledöntött, kitermelt fákból visszamaradó hulladék nem képezheti a hullfaszedés tárgyát. Az köztudottan csak a természetes úton elszáradt, lehullott ágakra, gallyakra, esetleg törzsekre vonatkozhat. Itt mindenesetre tetten érhetjük a kincstári erdészek „vaskalaposságát". A következő évben a pancsovai erdőgondnok elment a község közgyűlésére, ahol elmagyarázta, megmutatta a kincstár által ajánlott 656,1 kh (377,9 ha) erdőt. A temesszigetiek azonban kifogásolták, hogy az erdők nem képeznek összefüggő területet. Továbbá a vízhez, illetve a rétekhez marhahajtóutak kijelölését, átadását is kérték. Ugyanakkor mind ekkor, 1913. július 10-én, mind október 5-én kinyilvánították a békés megegyezésre való törekvésüket. A lugosi erdőigazgató 1914 februárjában mindenesetre már a méltányossági okot is felhozta, ami alapján a községgel meg kell egyezni; a „kérdés ne a rideg jog elvei alapján bíráltassék el". Ebből kiindulva teljesíthetőnek tartotta a község két, a kincstár által megajánlott területet kiegészítő kérését. Az összesen 59,2 kh-ból (34,1 ha) az egyik rész 36,57 kh-nyi (21,05 ha), 0,3 sűrűségű, rossz minőségű, botoló üzemben kezelt füzes volt. A másik pedig a még az 1890 utáni rétiföld-pereskedésből származó, szántónak használt terület volt. (Amit ráadásul annak adott a kincstár 6 korona/kh bérleti díjért bérbe, akitől visszaperelte.) 17 Uo. (13.025/1914.)