Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Csoma Zsigmond: A régi magyar, hungaricum szőlőfajták történeti-ökológiai, ethno-ampelográfiai vizsgálata (A középkortól a XX. század közepéig)
művelésű tőkéinek képe a karózottságban tér csak el egymástól. A gyalogművelés a karónélküliségre utalt, mint a népterminológia más gyalog-összetételű szavában is, ahol az a tulajdonságot, vagyis az alacsonyságot jelentette. Az erősvesszejű, rövid ízközű, merev pontuszi, balkáni fajták feleltek meg a karó nélküli termesztésnek. A török hódoltság után elterjedő kadarka vörösborszőlő-fajta termesztése mindenhol összekapcsolódott az igénytelen kopaszra metszett gyalogműveléssel. Ezzel szemben Dél-Németországban, Alsó-Ausztriában és Észak-, NyugatDunántúlon egy olyan kopaszmetszésű szőlőkultúra alakult ki, ahol igényes, minőségi bortermelés folyt. Valószínűsíthetően a betelepített németek egy csoportja Dél-Németországból magával hozhatta ezt a termesztéstechnikai ismeretet, és új elemként, vagy a balkáni vörösborkultúra termesztéstechnikájával keverten alkalmazták Nyugat-Magyarországon és a Dunántúlon is. Az eltérő, északnyugati és délkeleti eredetű kopaszmetszés közti különbséget abban látom, hogy az északnyugati kopaszmetszés nem a kadarka fajtához, nem gyenge kondíciójú talajhoz kötött, a zöldmunkák itt metszést kiegészítőek és vele egyenrangú fontosságúak, a tőkék karózottak és karóhoz kötöttek, valamint mindig a minőségi szőlőtermesztés volt a cél. A két művelés, eljárás között külső megjelenésben nagy hasonlóság mutatkozott: így a kis termőfelületben és tenyészterületben, a kopaszra, gömbölyűre kialakított tőkefejben, a nagy területi sűrűségben, a legkisebb termékenységi együtthatóban. 43 . A FAJTA SZEREPE A PARASZTI SZŐLŐK SZÜRETÉBEN Schams Ferenc a nyugat-európai fejlettebb szőlőművelés egyik legjellemzőbb jegyeként a szüreti munkákban a minőségi bortermelésre törekvést látta és ennek magyarországi hiányát hangsúlyozta. Szerinte az elő- és utószüret hiánya, a szüretidő kihúzása és a töppedt-aszúsodott bogyókra törekvés hiánya, a tiszta szüretelőedény hiánya, a nem színtiszta szüretelés, a szállítás, feldolgozás tisztaságának hiánya, a vörösborok tökéletes kimunkálásának hiánya mind a gyengébb minőséghez vezetett Magyarországon a XIX. század első harmadában. Schams azonban ennek okaként nem vette észre a feudális akadályokat, a fékező erőket, a nyugat-európai szabadabb jogállású, a piac értékítéletében közvetlenül élő szőlőtermesztő paraszttal szemben a dunántúli jobbágyot. 44 Nagyváthy János hiába szorgalmazta a fehér fajták érésidő alapján való válogatását, ez a szokásos egymenetes szüretben gyakorlatilag kivitelezhetetlen volt. Az északnyugat-dunántúli, budai szőlőterületek két- ill. többmenetes szürete mellett a Dunántúlon máshol is - elsősorban uradalmakban - megpróbálták a szüretelés ilyen módját. 45 43 Vö. CSOMA Zs. 1994-1995. 158-159. " SCHAMS F. 1837.1-39. 45 NAGYVÁTHY J. 1821. 223.
