Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)

VAJKAI ZSÓFIA: Egy alföldi tanyamúzeum gondjai az ezredfordulón. Lajosmizse. Dr. Für Lajos 70. születésnapja köszöntésére

nóvágás eszközanyagát. De legfontosabb a jellegzetes beépített gabonatároló hombár, amelynek magasságát a beléje töltött gabona mennyisége szerint szabályozni lehetett. Itt tárolták külön ládában a lisztet és a darát. A kenyereket a mennyezetről lelógó kenyértartón helyezték el. A szemesbabot, borsót, lencsét szalmafonatú kasokban, a piacra szánt túrót dézsában, a tojást zsuppból font ún. poszogóban tartották." A tanyasi udvar másik legfontosabb épülete az istálló. Ez abból is kitűnik, hogy Németh Ferenc, a tanya egykori tulajdonosa, előbb modernizálta istállóját, mint lakóházát, következésképpen a néprajzos szakembernek a tájház berendezése során itt kellett a legtöbbet „archaizálni."

12 Tehát a mai formájában előttünk álló istálló belseje egy kitűnően sikerült rekonstrukció. Megtalálhatóak benne a lajosmizsei istállózó állattartás kellékei. Maga az épület nádtetős vályogépítmény, két pici ablakkal, belül az egy térben gerendls mennyezet és döngölt padozat látható. Szemben az ajtóval szénatároló rekesz, felette deszkapriccs. A legénysorba cseperedő fiúk itt szerettek éjszakázni. Országszerte általánosan elterjedt szokás volt ez, amelyre többféle magyarázat adódott: a jószág őrzése, az első, hajnali etetés túl korai időpontja. De legfontosabb az volt, hogy a legények ilyenkor kikerültek a szülők látóköréből, hacsak rövid időre is, a függetlenség érzését élhették át. Többen háltak az istállóban fiatal legények, így az együttlét a hagyományok átadását is, a közösségi életbe való beletanulást is szolgálta. Az istálló egyik felében a lovakat, másikban a szarvasmarhákat tartották. A lovak jászla fölé szénatartó rács is került. A prices fölötti vakablakban pedig hely lett kialakítva az állatápolás néhány eszközének. A két fő épületen kívül (lakóház, istálló) még áll a tanyaudvarban egy kemencés kiskonyha, amely most a teremőrök tartózkodási helye. Némethék idejében nyáron mindig ott főztek, ott sütötték a kenyeret, ott zajlottak a disznóölés szabadban nem végezhető munkálatai. Eredeti állapotában maradt meg a két férőhelyes disznóól, egy tető alá építve a tyúkóllal és a szerszámos kamrának is szolgáló faragóműhellyel. A tanyaudvar többi tartozékáról már említés történt korábban. Az egész telket, beleértve a kiskonyha mögött elterülő lejtős, füves rétet is, könnyű karókból összerakott kerítés övezi. Az udvaron eperfák adnak kellemes árnyékot, a távolabbi facsoportokat akácfák alkotják. Az egész tanya, minden berendezési darabja egyaránt, a nagy sietség ellenére, amivel elkészült, igen szép kiállítássá állt össze. Majdnem 30 éves fennállása alatt nem láttuk szükségét annak, hogy bármit is változtassunk rajta. A látogatók itt olyan tájházat tekinthetnek meg, amely hitelesen mutatja be a tanyasi élet színterét. Az egyes berendezési tárgyak, háztartási- és munkaeszközök ott láthatóak, és olyan csoportosításban, ahogy annakidején a munka és az ésszerű gazdálkodás megkívánta. Ez azért is fontos, mert az utóbbi évtizedben jó néhány tanyát rendeztek be a turistáknak, ahol hasonló régi darabokat láthatunk, de festői összevisszaságban, vélt esztétikai hatásra törekedve az elrendezésben, nem pedig a korhűségre. Sajnos nem is lehet nagyon elvárni a tudományosságot attól a tanyatulajdonostól, aki a pusztai romantikát kereső turistát kékfestőbe öltöztetett csikósokkal várja az út szélén. Neki nem ez a feladata. De pontosan ezért jó, hogy létezik egy minden tekintetben megfelelő tájház, ahol az érdeklődők benézhetnek a soha nem volt pusztai romantika mögé, a mindennapokba. Másrészt pedig például szolgálhat a lajosmizsei tanya berendezése azoknak is, akik most akarnak fogadót, panziót létesíteni.